Kata meglepetés útja

Mikor szülinapodra egy Bocelli koncert jegyet és toszkán nyaralást kapsz ajándékba (2013 nyár, Volterra)...

 Részletek Kata blogjáról:

...Július 8-a, hétfő, mozgalmas napnak néztem elébe....

...Mikor haza értünk, a lányok már kint a kertben terített asztalnál fogadtak minket. Torta, pezsgő. A 40. születésnapomon köszöntöttek fel, bár az csak egy nappal később van.
Hogy mit kaptam? Kaptam egy csajos, lila metszőollót,.....Kaptam egy olasz szótárt és térképet Toszkánáról. Ez nem lepett meg, mert tudtam, hogy tudják, mennyire szeretem Olaszországot. Nem ez volt az első alkalom, hogy útikönyvet kaptam. Ami viszont meglepett, hogy kaptam egy édibédi kis fényképezőt. Nagyon szeretek fényképezni, rögtön le is fényképeztem a csapatot. Örültem.

Aztán felvágtam a tortát, koccintottunk, és leültünk beszélgetni.
Ekkor Zoli megkérdezte, hogy még mindig nem esik le, hogy miért kaptam térképet, szótárt, fényképezőt, és miért hívott bébiszittert?
Azt éreztem, ilyen nincs, az nem lehet. Annyira nem volt valóságos! Július 10-én indultunk Zolival ketten öt napra Olaszországba, Toszkánába, Volterrába. Még most, írás közben is elfog a sírás.

...Július 10-én hajnalban már mindketten ébren forgolódtunk. Tudtuk, most vagy elindulunk, vagy ismerve magunkat, jól elalszunk. A csomagokat már este bepakoltuk a kocsiba, minden készen volt, csak be kellett ülni, és hajrá.
Zoli gondosan, már hónapokkal ezelőtt letervezte az utat méterről méterre, kiírta az összes lehetséges gázkutat. Hol, milyen matricát kell venni, mennyit kell fizetni. Milyen madár ül majd a fán. És természetesen a szállást is lefoglalta. De volt nálunk sátor is a biztonság kedvéért. Megismerkedett egy kint élő magyar nővel, akitől sok hasznos tanácsot kapott (ez lennék én ). Szóval, nem bízott semmit a véletlenre. Hajnali 4.20-kor indultunk...
Ekkor eszembe jutott az a bizonyos boríték. Rákérdeztem. Zoli mondta, hogy most már elmondja, miért is megyünk éppen Volterrába.
Tudta jól, mennyire szeretem Andrea Bocelli hangját, ami számomra zene nélkül is zene. Talán még télen mutattam a családnak egy felvételt, ...ez adta Zolinak az ötletet, ehhez kellett a hónapokon át tartó okoskodás, szervezkedés, sakkozás, plusz munka. És már megint sírok.
Hogy pontosan mi is ez? Elmesélem. Andrea Bocelli a Volterrához közeli Laiaticoban (Lájátikó) született. Ítt épült fel a csend színháza, a Teatro del Silenzio (teátro del szilenció) a dombok között. A fenti felvételen is ez látható, csak a díszlet változik évről évre. Minden évben egyszer tartanak itt egy nagy Bocelli koncertet, ahol felhívják a figyelmet az Andrea Bocelli Alapítvány tevékenységére. Ennek ő az elnöke, kapott már humanitárius díjat is. Ennek az éves koncernek van egy főpróbája, ami idén július 12-re esett. Hát, ez volt utunk fő célja. A torta habján a cukorgyöngy.
Még csak egy hónap telt el, de olyan távolinak tűnik.
Szóval, már tudtam mit rejt a titokzatos boríték, és megint elkeztem sírni. Kb. fél óra múlva hagytam abba, mire Zoli megjegyezte, még jó, hogy most ide adta, mert ha koncert előtt árulja el, akkor lőttek a koncernek.

7.15-kor értük el Szlovénia határát. Vettünk egy egyhetes matricát, és folytattuk az utat .... Szlovénia az autópályáról nézve gyönyörű, az autópályára egyetlen rossz szavunk se lehet. Nagyon rendben volt, sok fényképet készítettem az új masinámmal. 10.30-kor értünk Triesztbe. Meg kellett szokni az olasz vezetési, táblázási, közlekedési stílust....
Firenzéig a táj az autópályán unalmas volt. Firenzétől azonban kezdődtek azok a tipikus toszkánai dombok az olasz ciprusokkal, amiket újságokban vagy filmeken láthatunk. Igaz, innentől kezdve már a táblákat is nagyon kellett figyelni, ugyanis lejöttünk az autópályáról.
Ha Firenzétől haladsz dél felé, ott van Siena. Addig nem kellett elmenni. A vidék nyugati részén, a tengerparton van Pisa, Livorno és Cecina (Csecsíná) északról dél felé haladva. Ha összekötöd a térképen Cecinat és Sienat, akkor a vonal közepe táján, de egy kicsit északabbra megtalálod Volterrát. Hát, ide érkeztünk meg a kb. 10 órás út után.

Két éve - születésnapomra - kaptam egy művészeti kalauzt, ami alapkönyv Toszkána megismeréséhez. Aki ide jön, kötelező megvennie. Most jött el a könyv ideje!
Volterra lett pihenésünk és kirándulásaink alfája és omegája. Ideális kiindulási pont volt kirándulásokhoz, szállodánk pedig ideális pihenőhely. A hotel a műemlékváros központjában van. Fürdőszobánk ablakából a főtér harangját láttuk, hallottuk...
Volterra 550 m magasan fekvő műemlékváros, amit nem a turisták hada lep el, mint a tengerpartokat, hanem az itt élők és dolgozók népesítik be. Valamikor városfal vette körül, amiből ma már csak kevés maradt, de a a két városkapu ma is áll. A városkapun belül a szűk utcácskák és sikátorok lakóházak, üzletek, templomok, kávézók, pékségek, műhelyek, cukrászdák között vezettek minket.
Az ablakok alatt szinte mindenhol csigás szárítókötélen ruhák lógtak. .... Az ablakokban macskák figyeltek, és egy ablakból gitárjáték is kihallatszott. Az ablakokat pici előtetők védik az esőtől. A naptól nem kell, mert a házak nagyon közel vannak egymáshoz, árnyékot vetnek egymásra. Legtöbb helyen spaletta van.

Nagyon szerettünk itt lenni. Két nap kellett a megismeréséhez. ... letettük az autót, majd 254 lépcsőn szépen felbaktattunk az óvárosba....
Nem részletezem a látnivalókat, de megemlítem, hogy egy téren, inkább terecskén belül ott a keresztelő kápolna, a templom, és a temetkezési szertartások helye. És itt tartanak ócskapiacot, ahol a lópatkótól kezdve a hatalmas kapukulcsokig minden van. És közvetlenül itt van a mentők helye, bár rejtély, hogyan tudnak a szűk utcán ide felkanyarogni. Amikor ott sétáltunk, épp nem volt eset, hát kint ültek és gitároztak.
Nem hagyhatom ki a felsorolásból a régi színház, a Teatro Romano romjait, és a Rocca Nuovat, a régi erődöt, ami börtön.
Sok kis üzlet van, ahol az etruszk örökségre emlékeztető emléktárgyakat készítik és/vagy árulják. ... Nyitott ajtón és ablakon beláttunk egy alabástromfaragó műhelyébe is. A turizmus mellett ez az egyik jelentős bevételi forrás az itt élők számára....
A főteret sem hagyhatom ki. Ez a Piazza dei Priori. Ez a közélet központja. ... Itt a régi városatyák, parancsnokok címereit láthattuk....
Az éttermek általában este fél hétkor nyitnak, ekkor kezdődik az élet az utcácskákon. A kicsiktől az idősekig mindenki kint van. Beszélgetnek, üldögélnek, kutyát sétáltatnak. A kutyákat az üzletekbe is be lehet vinni. Vagy éppen csak a város alatt elterülő tájban gyönyörködnek, ahogy mi is. Este tíz körül kezdenek haza szállingózni az emberek. A völgy már nem látszik, csak az, ahogy a völgy felől a köd szép lassan ellepi a város megvilágított tornyait. Ha akarom, félelmetesnek látom. ... Nem kellett altatni minket.
Érkezésünk után másnap reggel 7-kor keltünk. A spalettát kinyitva borongós szürkeség köszöntött. Készülődtünk. 20 perc múlva a nyitott ablakon át percről percre látszott, ahogy a nap felkel és mindent megvilágít. Hirtelen meleg, világos nyár lett. Viszont kint a völgyből semmi nem látszott, a felhők mindent takartak. Sétáltunk, és olyan jelenség tárult elénk, ami nálunk nem tapasztalható. 8.20 körül járt, amikor a völgy kitisztult, és szinte fogni lehetett, ahogy körülöttünk a fákat elborítja a völgyből felszálló pára. Percekre minden olyan lett, mint ősszel, mikor minden ködbe borul.
A kis csodával ezerrel fényképeztem. Kiruccanásunk végére kb. 800 fényképpel és pár videóval tértünk haza.

Július 12., péntek. 9.20-kor ébredtem, de kellett még egy óra, hogy magamhoz térjek. A délelőttöt sétával és pihenéssel töltöttük. Tartalékoltuk az erőnket az esti koncertre. A jegyet Zoli már régen megvette, de el kellett mennünk érte a közeli La Sterza városába, ami Laiatico mellett van, kb. 20 km-re Volterrától. Du. 4-től lehetett átvenni a jegyeket. Nagyon meleg volt. Kellemesebb az idő fenn a hegyen. Így a tervezett sétát lefújtuk, visszamentünk pihenni, de előtte elmentünk felderíteni a koncert helyszínét.
Korábban említettem, hogy a Teatro del Silenzio a dombok közé épült. Nincs oda vezető kiépített út. Szántón keresztül lehet megközelíteni, földúton, ahol a traktorok is járnak.
Éppen akkor kaszálták a terepet! Hogy lesz itt este koncert?
De lett! Este fél 8-kor indultunk a szállodából, a koncert 9-kor kezdődött. Addigra minden rendben volt. Mindenhol szervezettség. Az utakat biztosították, egyértelműen jelezték a lehajtásokat. A "parkolóig" vezető földút csak úgy porzott a sok autótól, pedig nem száguldozott senki. A parkolást is irányították, szalagokkal jelölték ki a "szektorokat" az autóknak. Hely volt bőven.
Megkerestük a helyünket. Bár a 20. sor környékén voltuk, a színpadon állókat a hatalmas kivetítőkön jobban láttuk. Bocelli kinézete, hangja élőben éppen olyan, mint jó felvételeken. Szívesen hallgattam volna őt többet. A számunkra ismeretlen előadóknak viszont nagyon nagy sikere volt a többségében olasz közönség körében.
A koncert hajnali fél 2 körül ért véget. Kettő körül értünk vissza a lenti parkolóba, ahonnan már csak meg kellett mászni a lépcsősort a szállodáig. Az ember kétszer is meggondolja, nem hagyott-e valamit az autóban. :)

Július 13., szombat....tanakodtunk, aznap mit csináljunk. Volterrát már ismertük. Elővettük a térképet. Nem kellett sokat gondolkodni: látni akartuk a tengert, tehát: irány Cecina! Már jól kiigazodtunk a táblákon, megszoktuk az ottani közlekedést, ami igen lendületes. Amiért itthon már dudálnak, öklöt ráznak, beszólnak, mutogatnak, azt ott lazábban kezelik. Egyiket sem tapasztaltuk. Felvettük a ritmust, és azt kellett látnunk, hogy ez nagyon rendben van.
Dél körül indultunk Cecinaba, a tengerparti nagyvárosba. Az ember idegen helyen legjobban teszi, ha ösztönös. Ez tényleg segít! Leparkoltunk. Ez is egyszerű - most már. Ha fehér a vonal, akkor nem fizetős. Kivéve, ha van más tábla. Ha sárga, kék, akkor fizess! De ezt sem kezelik őrült szigorúsággal. Nem áll kint őr, nem jön oda hozzád senki. Nincs az az idegeskedés, mint pl. Kecskemét belvárosában.
Megnéztük a térképet, ami szerint a tengerpart még kb. 4 km-re volt a parkolótól, így tovább indultunk a város tengerparti része felé. Ez Cecina Mare. A szállodák, apartmanok, lakóházak környékén lehetetlen megállni, de van egy nagy ingyenes parkoló sorompóval a tengerpart közelében. Lesétáltunk egy árnyékos kikötői úton a tengerhez. A sövény leanderekből van. Gyönyörűek, mindenhol vannak. Vadon, a hidak lábánál, az út mentén, a kertekben.
Leértünk a végeláthatatlan partra, a Földközi-tenger beltengeréhez a Ligur-tengerhez. (De az is lehet, hogy ez már a Tirrén-tenger.) Mit mondhat erre a látványra a szántókhoz szokott egyszerű ember? Nem tudsz betelni vele! A víz kellemes, és annyi érdekes kavics! Nem lehetett ott hagyni őket!

Olaszországi utunk során összesen 2559 km-t tettünk meg, aminek utolsó nagyobb állomása Pisa (tölcsértorkolat) volt. Nem volt pisai térképünk, nem tudtuk merre az arra. Legyünk ösztönösek! Első lejárat az útról: "Ne! Ez olyan külváros-féle". A második a repülőtér felé vezetett. A harmadik az utolsó lehetőség volt. Aztán csak mentünk, amerre vitt az út, az utcák meg egyre szűkebbek lettek. Leparkoltunk. "Most merre?" "Menjünk a turisták után. :)" Rövid séta után egy térre értünk. A térre! A Csodák mezejére - Campo dei Miracoli.
Ott volt előttünk a szép zöld gyep közepén a székesegyház - Duomo Santa Maria Assunta. Ettől balra áll a keresztelőkápolna. Bejárataik egymásra néznek.
A székesegyház mögött húzódik hosszan a temető téglalap alapú fedett kerengője, aminek a közepén nyitott díszkert zöldell. Ez a Camposanto, a szent mező. Nem a díszkert a temető, hanem a körüljáró, amin a látogatók járnak. És nem voltunk kevesen!
Nagyon meleg volt. Az emberek, ahogy az árnyék járta körül az épületeket, úgy mentek ők is vele együtt. A fűben heverésztek. Legjobb volt benn hűsölni valamelyik épületben. Nekem legjobban a keresztelőkápolna tetszett, Zolinak a Camposanto. Aki idelátogat ne sajnáljon belépőre kiadni, bár nem olcsó. Olyan jegyet vettünk, amivel bemehettünk a fentieken kívül még két múzeumba.
A harangtoronyba - campanile - nem vettünk külön jegyet. Magas volt, tériszony, sok lépcső, és csak meghatározott időpontban indult vezetés. De jól megnéztük! Tényleg nagyon ferde, amit a harangház ellenirányú építésével próbáltak "kiegyenesíteni". Nagyon jó képeket készítettünk!

Pisaról először a ferde torony jut eszünkbe, ami tényleg fantasztikus, hogy még áll. De számomra sokkal érdekesebbek a körülötte lévő épületek. Egészen más volt ezt az egészet élőben látni, ami nem mondható el mindenről. A város más részein is van még látnivaló, de ehhez egy nap nem elég.
Ahogy Toszkána megismeréséhez sem elég öt nap, és belőle sem elég öt nap. Belekóstoltunk és igencsak ízlett.
Sok kirándulás van már mögöttem, ami által új dolgokat ismertem meg, gazdagodtam, elraktároztam. Van hely, ahova visszavágyódom, és némelyik csak erőpróba volt. Persze mindegyik formálja az embert.
És volt ez az út, ami nekem ennél sokkal-sokkal többet jelent!
Mondtam a családnak, hogy elkövetkező születésnapjaimra csak egy tábla csokit kérek. Na jó! Levendulásat!

a teljes sztoryt elolvashatjátok Kata blogján is, klikk ide

 

 

You have no rights to post comments

mobil

Telefon: +39 331 8508 145