Krisztina nyaralása AUTO NÉLKÜL

Krisztina vállalta azt amiről én mindig lebeszélek mindenkit: olyan szállást foglalt ami vidéken van és autó nélkül vagyis gyaloglással, tömegközlekedéssel és segítő olaszokkal derítette fel Toszkána szépségeit. Egy 2016os utazás története, Andrea Bocelli árnyékában

TOSCANA - Pisa – Forte dei Marmi – La Sterza/Lajatico – Firenze – Volterra 
2016.05.11-16.

Az utazás ötlete egy 2015 novemberi estén született meg, amikor Andrea Bocelli koncertjéről hazaérve elkezdtem nézegetni, vajon mikor hallhatom őt újra élőben. Így került a képbe Lajatico, az énekes szülőfaluja, ahol minden év nyarán koncertezik. Később aztán már függetlenné tettük az utazás időpontját a koncerttől, és csak reménykedtünk, hogy talán összefutunk a Maestroval...

Lajatico és környéke már képek alapján is megfogott, így biztos voltam benne, hogy a bázis itt kell legyen. Eredetileg a városkán (falun) belül akartunk szállást foglalni, mivel nincs autónk, de végül szembejött egy kihagyhatatlan lehetőség: egy 1800-as évek közepén épített igazi toszkán házacska La Sterzában (mely közigazgatásilag Lajaticohoz tartozik), kb. 300 méterre a Bocelli Farmhouse-tól, ahol Andrea lakik, amennyiben épp itt tartózkodik. A házikó hátránya mindössze annyi, hogy a legközelebbi buszmegálló kb. 1,5 km, Lajatico pedig 5, és emelkedik az út... De tudtuk, mit vállalunk, valamit valamiért!

Ketten mentünk, május 11-én, szerdán este 8-kor repülőre szálltunk... volna, ha nem romlott volna el, így 2 órával később indultunk csak (Ryanair), éjfél körül értünk Pisába, ahol az első esti szállásunk volt. A szálloda biztosított volna shuttle service-t, de a késés miatt felhívtuk őket, és mondták, hogy sajnos olyan későn már nincs sofőrjük. Így taxival mentünk a repülőtérről a Grand Hotel Bonannoba, ahova már januárban lefoglaltuk a szállást. A szállodát jó szívvel ajánljuk mindenkinek, kényelmes, a személyzet készséges, és bár olaszos svédasztalra készültünk (csak édes péksütemény, lekvár, stb.), kellemes meglepetés ért, igazi terülj-terülj asztalkám volt, rántottával, kolbásszal, felvágottakkal. A csomagokat városnézés idejére a szállodában lehetett hagyni. Mi főleg olaszul és egy kicsit angolul kommunikáltunk velük, de ha csak angolul beszéltünk volna, akkor is tökéletes lett volna, úgy tűnik, hogy mára sokkal több olasz beszél angolul, mint 20 éve, főleg a vendéglátásban.

Délelőtt Forte dei Marmiba, Andrea Bocelli jelenlegi lakhelyére utaztunk a tengerhez. Vonattal mentünk Pisából, igazán pozitív tapasztalatunk van róla. Az állomásokon minden ki van írva, csakúgy, mint a vonaton, két nyelven (olaszul és angolul) mondanak be mindent, akár már 1 perc késést is. A vonatjegyeket már itthon megvettük interneten, mivel minden programot percre pontosan megterveztünk. Így nem is kellett külön érvényesíteni indulás előtt a jegyet. Forte dei Marmiban először taxiba szálltunk, a taxis rögtön tudta, hogy melyik a Maestro háza. Kicsit körbejártuk, lementünk a tengerpartra (ez volt az egyetlen nap, amikor picit szemerkélt az eső), majd ettünk egy fagyit Andrea kedvenc fagyizójában (Nelson Club Gelateria). Az állomásra busszal mentünk vissza, általános tapasztalatunk, hogy bár kicsit nehéz elkapni az olasz menetrendek logikáját, de ha sikerül megérteni a kiírást, akkor biztosan lehet számítani a buszra, időben jön. Ennek is már itthonról utánajártunk, így nem ért meglepetés. A buszjegyeket a sofőröktől vettük, már amikor volt nekik, amikor nem, akkor meg potyáztunk. :-) Bár kifizettük volna úgy is, hogy nem kapunk a kezünkbe jegyet, de a sofőrök ezt nem akarták.

Pisába vonattal visszatérve megnéztük a Piazza dei Miracolit, voltunk a Dómban és a Keresztelőkápolnában, a Ferde Toronyba nem mentünk fel, csak körbejártuk, majd tettünk egy rövid sétát a városban, útba ejtve a Piazza dei Cavallierit. A szálláson felvettük a csomagokat, és irány a buszmegálló, melybe pontosan érkezett a busz, és már úton is voltunk La Sterzába!
Fél 5-kor értünk a szállásra, ahol már várt a házigazdánk vagyis gazdasszonyunk, aki viszont csak olaszul beszélt, de mivel tudok olaszul, ez nem volt probléma, aki rémülten vette tudomásul, hogy nincs autónk, és felajánlott két biciklit, amit aztán a domborzati viszonyok (emelkedők...) miatt mégsem vettünk igénybe. Fantasztikus család, apuka, anyuka, nagyfiú, kislány, és Teresa, a macska! Egy ajándékcsomaggal vártak minket, melyben pesto, tészta és egy üveg bor volt – Bocelliéktől!
Este még elgyalogoltunk a La Vallata nevű étterembe, mely kb. 4 km-re van a szállásunktól. Maga az étterem része kiábrándító volt, teljesen üres, csak arra vártunk fél órát, hogy a pincérlány felöltözzön, majd közölték, hogy még 20 percig van konyha. Szerencsére azonban a szomszédos épület, mely szintén hozzájuk tartozik, a Tuscany nevű countrybar nyitva volt, és előttünk, a kemencében sütötték meg a megrendelt pizzáinkat, melyekre azóta is éhes nosztalgiával gondolunk. :-) Kicsit aggódtunk a hazaút miatt, mivel időközben besötétedett, de a kedves pincérfiú szerzett nekünk fuvart: megkérte egy kollégáját, hogy vigyen haza minket.

Másnap, azaz május 13-án, pénteken reggel megint elindultunk, hogy besétáljunk Lajaticoba. Nem túl forgalmas az autóút, de azért többször félreálltunk, hogy elengedjük a kocsikat. A faluba beérve megnéztük a templomot, melyben külön padja van a Bocelli családnak, majd a főtéren keresztülvágva elindultunk a Teatro del Silenzio felé, ahol minden évben egy koncertet ad Andrea Bocelli. Kigyönyörködtük magunkat a tájban, majd visszatértünk Lajaticoba. Ekkor történt a csoda!
A játszótér mellett elhaladva nagy sikongatásokra lettünk figyelmesek, odanézve láttuk, hogy egy kislány csúszdázik, ő sikít örömében. De utána már én is majdnem sikítottam, mert megláttam, hogy a kislány nem más, mint Virginia Bocelli! Azonnal megálltunk, és reménykedtünk, hogy hamarosan felbukkannak a szülei is. És valóban, pár percre rá a főtér felől kézen fogva közeledett Andrea Bocelli és felesége, Veronica. Szinte még alig szólítottuk meg őket, Veronica már vette is ki a kezemből a fényképezőgépet, és terelt minket össze a fotóhoz. Közben a Maestro kérdezgette, hogy miért jöttünk épp ide Magyarországról... az igazságot azért nem mertem bevallani, annyit mondtam, hogy nyaralni jöttünk, ami igaz is. :-) Nagyon kedvesek voltak mindketten, és amikor végül elhajtottak az autóval, Veronica még ránk mosolygott.  Eltelve az élménytől, kicsit még üldögéltünk a főtéren, aztán gyorsan bevásároltunk a helyi Coopban, mivel a boltok délután sziesztát tartanak. Majd beültünk a Da Nello nevű barátságos étterembe, ahol pestos fusillit ettünk.

Hazafelé busszal mentünk, ám mielőtt még a szállásra értünk volna, szerettük volna megnézni a Cantina Bocellit, azaz a család borospincéjét. Ám zárva volt, hiába csöngettünk. Már majdnem feladtuk, de akkor megláttuk, hogy Alberto Bocelli közeledik. Ő is nagyon kedves volt, még ajándékot is kaptunk tőle, miután vele is lefotózkodtunk (bár kicsit meglepődött a kérésen, de aztán megmutattuk, hogy a bátyjával már van közös képünk). Meséltem neki, hogy már rendeltem tőlük bort interneten, ezen nagyon meglepődött. A Bocelli borokat egyébként szívesen ajánlom mindenkinek, finomak.

Szombaton Firenze volt az úti cél, reggel gyalog majd busszal mentünk Pontederába, majd onnan vonattal a Santa Maria Novella állomásra. Még itthon megvettük a Firenze Cardot, mely 72 órán át érvényes, 72 múzeumba és 72 euroba kerül, (ez picit drága, de megéri). Ezt érkezéskor felvettük a pályaudvarral szemközti irodában, és az első templomba már ezzel mentünk be. Általában minden nevezetességnél külön sor van a Firenze Cardosoknak, ami azt jelenti, hogy nem 2 órát, csak mondjuk 10 percet kell sorban állni. Egy kivétel van, a Dóm, melynél ugyanabba a sorba kellett volna beállni, mint mindenki másnak, ezért úgy döntöttünk, hogy oda nem megyünk be, mert akkor sok minden másról lemaradtunk volna ( már időpontra kell foglalni - a szerk ).

A firenzei végigjárt nevezetességek nagy vonalakban a következők voltak: Santa Maria Novella, San Lorenzo, a főtér a dómmal, keresztelőkápolnával, harangtoronnyal (mind kívülről), Chiesa dei Santi Apostoli, Ponte Vecchio, Uffizi (itt látható Boticelli Vénusz születése című képe, és még sok érdekesség, pl. Leonardo da Vinci képei is), Piazza della Signoria, Santa Croce, Casa di Dante (kívülről), Galleria dell'Accademia (itt van kiállítva az eredeti Dávid szobor, a Palazzo Vecchio előtt lévő csak másolat).

Az időnkbe belefért volna még egy órányi városnézés, de már nem bírtunk annyit menni. Néhány tapasztalat: az olaszok rájöttek, hogy semmi értelme a fotózás tiltásának az okostelefonok korában, így csak vakuzni nem szabad a múzeumokban, na meg elvileg közzétenni a fotókat, de ezt senki sem tartja be. Az Uffiziben a bicskát elveszik, és egy sorszám ellenében adják vissza, a hátizsákot pedig a ruhatárban le kell adni, így érdemes előtte zsebrevágni az értékeket. A Galleriában viszont nincs ruhatár, és bár elvileg nem lenne szabad hátizsákkal bemenni, senki sem szólt, amikor pedig megmutattam a bicskát, csak annyit mondtak, hogy tegyem be a táskába. Mivel szombaton mentünk, a város tele volt turistával, ami meglehetősen idegesítő, ezért aki teheti, hétköznap menjen ( hétköznap is sokan vannak, sőt - a szerk ). 

Vasárnap Volterrába készültünk, de azt már előző nap tudtuk, hogy vasárnaponként „festivo", azaz ünnepi menetrend van érvényben, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy csak hazafelé van buszunk, reggel nem tudunk eljutni Volterrába. Megkérdeztük a házigazdáinkat, hogy vajon tudnak-e valakit, aki elvisz – természetesen a benzint fizetjük. „Ma scherzi!" – volt a válasz, és mondták, hogy ingyen elvisznek minket. Szerettünk volna nekik cserébe valami ajándékot adni, ezért megkérdeztük, hogy nyitva van-e vasárnap a Cantina Bocelli. A válasz: nincs, de felhívom Albertot – és fejből tárcsázta az otthoni számukat. :-) Végül kiderült, nem is baj, hogy nem Bocelli bort adtunk ajándékba, a családfő ugyanis Bocelliék gazdaságában dolgozik, így még a végén mi kaptunk újabb üveg Bocelli borokat ajándékba. Így aztán eljutottunk a fantasztikus Volterrába, ahol megnéztük az etruszk és római kori romokat, a középkori épületeket, és a Museo della Torturát is, amit csak erősebb idegzetűeknek ajánlok. Itt ugyanis különböző kínzóeszközöket és kínzási módszereket mutatnak be, hihetetlen, hogy e téren milyen kreatív tud lenni az ember... :-(  Volterra az Alkonyat-rajongókon kívül másnak is hatalmas élményt tud nyújtani, a városfalról olyan panoráma nyílik a toszkán dombokra, amilyet tényleg csak az útifilmekben lehet látni, és a házak is meseszépek.
Visszafelé az egyetlen aznapi busszal mentünk, és még épp időben értünk haza, hogy ne kapjon el minket a jégeső. De igazán nem lehet panaszunk az időjárásra, végig szép tavaszi időnk volt.

Hétfő reggel korán indultunk Pontederába busszal, majd onnan Pisába vonattal. Ezúttal semmi fennakadás nem volt a reptéren, sőt még egy pozitív élménnyel lettem gazdagabb: a poggyászfóliázó fiú megkérdezte, hogy vajon olasz vagyok-e, mert bár nem úgy nézek ki, de olyan jól beszélek. :-)

Összefoglalva: érdemes volt hónapokkal előbb megtervezni az út minden részletét, így nem ért minket kellemetlen meglepetés, sőt, még az is bejött, amiről csak álmodni mertünk: találkoztunk Andrea Bocellivel!

K. Krisztinaés M. Virág

You have no rights to post comments

mobil

Telefon: +39 331 8508 145