Gyuri 2002es cikke a Totalbikeról. A dolog úgy kezdődött, hogy Bandival elhitették a csajok: Ő rendelkezik Közép-Európa legszebb férfi felsőtestével. Ráadásul azt is, hogy jobban néz ki, mint Michelangelo Dávidja. Ezt csak egyféleképpen lehet eldönteni: ha egyszerre látjuk mind a kettőt. A szobor nem jött, hát irány Firenze!
A csapat: a feleségem, a barátom, és én. A géppark: '81-es CB 650, '93-as CB 750 Nighthawk, és az én Guzzi Jackalom. Meg is beszéltük, hogy március 15-én indulás... a következő időpont a Húsvét volt, de április 29-én, péntek délután fél három az már tuti. Négy órakor ugyan, de elindultunk. Az idő borús, de Balatonkeresztúrig simán eljutunk. Ekkor a feleségem már nagyon panaszkodott, hogy rángat a Honda (kanadai kivitel, szerinte igazi kislány motor). Én is mentem egy próbát, visszafelé már toltam. Hosszas tanakodás után rájöttünk, hogy kifogyott a benzin....
Tankolás után eljutottunk egész Varazsdinig. Aznap este a jóízű horvát sört kortyolva azt hittük, hogy Firenze már csak egy ugrás, de tévedtünk. Másnap reggel tök sötétségre, és szakadó esőre ébredtünk. A horvát-szlovén határon úgy néztek ránk, mint akik egy kicsit gyagyásak. Sokat nem tévedtek. Kétsávos rosszminőségű utak, akkora kátyúkkal, mint amekkora kamionok jöttek szembe (2002es cikk, azóta már végig autópálya van - a szerk). Ha összeadod a kettőt, akkor enyhe szökőkutak lesznek belőle, ami a bukósisakodban landol..... A lényeg az, hogy véres (inkább vizes) verítékkel, egész napos szakadó esőben motorozással sikerült megtennünk kb. 300 km-t. Az tartotta a lelket bennünk, hogy majd Olaszországban biztosan jó idő lesz. És lőn: Trieszt, süt a nap (már lemenőben), mi ázottan, fázósan, taknyosan. Az olasz határőr ránéz a Guzzira, és még az útlevelet sem kéri senkitől. Benvenuto Italia! Trieszt üdvözli a nemzetközi rendőrtalálkozó résztvevőit. ÓÓ, hogy ...!
Szállás égen földön nincs, még az ifjúsági szállón is csak lányoknak van hely. Örömmotorozás a tengerparton, szállás méregdrágán Monfalconeban. A motorok fedett helyen, mi a helyi kocsmában, nem stílszerűen, de sört vedelünk. Holnap már csak egy ugrás Firenze! Végig autópálya. Már csak 400 km van hátra. Pármai elágazás, a Honda megint rángat, tele van a tank. Elszakadt a szénkefe réz vezetéke. He-he. Köszönet Lacinak, aki egy Volkswagen teherautóval Fűzvölgyből jött, és volt nála kalapács, ami jól helyettesíti a nyolcas csőkulcsot. Megcsináltam. Hogy ezt milyen könnyű leírni! Azért ott először azt hittem, hogy megüt a guta, vagy én őt, de legalábbis fel akartam gyújtani a Hondát. Néhány cigi, egy doboz ital, hideg fejjel gondolkozol, és a VW hangszóró vezetéke máris a dekliben figyel, mint a szénkefe megtoldott érintkezője.
A gép első tolásra elindul, van töltés is, csak az Appennineken kell átmennünk. Autópálya ide, autópálya oda, voltak jó kis húzós kanyarok alagúttal spékelve. Egyszer csak a tábla: FIRENZE. Gyönyörű! Dávidot több példányban tekintettük meg, egyszer az eredeti helyén, de persze a másolatot, mert az eredeti a múzeumban tartják, egyszer bronzból a Michelangelo téren, ahonnan gyönyörű szép a kilátás a városra, és többször mindenféle nagyságban, műanyagból.
A doumo (dóm) persze színtiszta márványból, de nem csak a dóm, hanem a San Lorenzo templom is, ahol Michelangelo csinálta a bejárat feletti erkélyt és Donatello bronz ládát készített. Tisztára, mint a tini-nindzsa teknősök. Erika kedvence az aranyművesek hídja. A középkorban épült az Arno fölé, de túl szélesre sikeredett, ezért a két oldalát beépítették üzletekkel. Már akkor sem tetszett a hercegnek, hogy a hentes és a zöldséges behajigálja a maradék, romlott árut a folyóba, ezért rendeletbe adta, hogy csak aranyművesek költözhetnek a hídra. Ennyit a sötét középkorról.
A szállásunk jó. Paolo, a tulaj épp lábadozott, XVS 1100-asa a szervizben. Két héttel ezelőtt csukta össze. A forgalom óriási, motoros hegyek, de mindenki figyel mindenkire, sőt az autós arra is figyel, hogy a motoros előre tudjon menni a lámpánál. Nem sajnálja tőlük, mert ettől ő nem megy később. Nincs nagyobb forgalom, mint nálunk, de a piros lámpánál rögtön megjelenik 10-20 motoros. Szédületesek a csajok a robogókon, mind elől, mind hátul.
....Pizzát ettünk, capuccinot ittunk, de a chianti hazájában mégis maradtunk a sörnél. Paolo segítségével megtaláltuk törzskocsmáját. El is kezdtük gyűjteni a kuponokat (egy korsó egy kupon) a helyi pólóra, de mivel az utolsó este volt már nem sikerült megfelelő sörmennyiséget meginnunk, pedig küzdöttünk becsülettel.
Kedden délelőtt még vettünk egy pár üveg bort ajándékba, és 11 órakor elindultunk. Este 1/2 9-kor Rábafüzesen boldogan mutogattuk az útlevelünket a magyar határőrnek. Be kell vallanom, hogy a könnyebb utat választottuk, végig autópályán jöttünk. Semmi izgalom. Az Appenninek után a Po-síkság dög unalom, mindenki őrült módjára itta a kávét, mert csak néhányszor akartunk elaludni, ami motoron elég nehéz, de másfél óra motorozás a tök egyenes autópályán sokat segít. Az olaszok még az Alpokban okoztak egy kis meglepetést, műanyag rendőr az útszélén és a hidak dilatációja is igen érdekes, főleg ha kanyarodik a viadukt. A mi meglepetésünk az volt, hogy az automata autópálya kapunál két motorral mentünk át egy fizetéssel. Mindent összevetve jó volt, csak kevés. A fenekünk sem fájt, ezért még a május elsejei tabáni koncertekre is motorral mentünk.
az eredti cikket itt olvashatjátok: totalbike