a reneszánsz hazája

Mi mondjuk örülnénk, ha a Mediciek még élnének, de ez nem ide tartozik. Virágok, kövek, arany, kultúra és stílus. Toscana... Sugi 2005ös őszi utazása

Amikor már Pesten elkezdődik az ősz, beborul, és fénytelen szürke a világ, ráadásul a háklis főnök folyamatos jelenléte nyomasztó a hangulatunkra, meg a munka is eléggé végeláthatatlanul ismétli önmagát, akkor legjobb, ha inkább valami relaxálásba fog az ember. Vagy el lehet menni 1 hétre valami tengerpartra lubickolni, bár az afféle heverészés nem annyira intenzív kikapcsolódás, mintha inkább valami aktív, mozgalmas, látványos változatot találunk ki. Október legvégén már amúgy sem a tengerezés ideje van, inkább valami világjárás vonzóbb programnak tűnt. Pláne épp akkor mesélt egy ismerősöm róla, hogy Toscanában csatangol 2 héten át, és az elragadtatás hangján osztotta meg velem az élményeit. Elsősorban elkértem tőle a szállása címét, árát (miután agroturismo keretében adta ki a gazda az appartmant, roppant kedvező áron számolta a tartózkodást). Ezzel az ötlettel kezdődött. Összeültünk barátokkal, és tovább habosítottuk a Toscanába vágyó ábrándjainkat. Míg nem úgy határoztunk, hogy ODA kell mennünk, lehetőleg máris.

Firenzétől keletre laktunk, tehát a térképet magunk elé húzva azt vizsgáltuk elsősorban, hogy a szálláshelyünkhöz képest miféle csillagtúrákat tehetnénk úgy, hogy lehetőleg minél többet láthassunk a toscan tájból, meg a tipikus XII-XV. sz-i városokból. Firenzére szántuk az első napot. Kevés volt. Csatangoltunk a városban – tulajdonképpen eléggé koncepció nélkül – a légkört sikerült magunkba szívni, de inkább csak villanásnyi élmények örvendeztettek. Nem is lehetett volna mélyebbre merülni, hiszen egy olyan városban, ahol ennyire töményen vannak a műkincsek szobrok, mozaikok, építészeti csemegék, kultúrtörténeti emlékek, stb. ott esélyünk nincs rá, hogy alaposak legyünk. ... viszont elborzasztott a hihetetlen tömeg. Mint egy május 1-i felvonulás a Dózsa György úton. B-[ Minden embernél fényképezőgép, és mindenkinek egyféle áhitat az arcán, ahogy próbálják benyelni a látványosságot. Ha egy kar balra lendül, mert valaki mutogat egy falfreskó irányába például, akkor a téren az összes többi turista is balra kapja a tekintetét, hogy odapillantson, azután máris matat a fényképezőgépe után, mert annyira átható az a sok gyünyörűség látványa, hogy egyiket sem lehetne figyelmen kívül hagyni.

Még azok is, akik egyébként csak családi események idején fotóznak, most átlényegültek vérbeli képeslap fotóssá, és keresik a legkedvezőbb nézőpontot, a leglátványosabb oldalát a Dómnak. Nincsen neki leglátványosabb oldala, hanem minden porcikája hihetetlen aprólékossággal kidolgozott, túldíszített, a szobrászok, építőmesterek nagyfokú mesterségbeli tudását demonstráló. Az ember azt se tudja, hová nézzen, hogy lehet egy-két pillantással befogadni mindent ? Arról nem is szólok, hogy a Dóm tér nem csak a Dómjával bűvöl el, hanem vele szemben ott ékeskedik a keresztelőkápolna is, vagy akár a szomszédos lakóházak, kandelláberek, a járólapokkal rakott utcák, meg a tornyai, zsalugáterei, galambjai. A látványosság még fokozható, ha megmásszuk a Dóm kupolájába vezető 470 lépcsőt és madártávlatból is tüzetesen megnézzük a várost. Ha már betájoltuk a magasból Dávid szobrát, kézenfekvőnek tűnt, hogy alaposabban is szemügyre vegyük, hiszen indulás előtt konkrétan felhívták a figyelmemet, hogy tüzetesen vizsgáljam meg a fenekét, tényleg annyira gusztusos forma-e mint ahogy hírlik.

A térre kijutva tüstént azt láttam, hogy nagy rajokban keringenek a nők a szobor körül (mind úgy tett, mintha nem is a fenekét vizsgálgatná, pedig de !) Eme testrész - meg a figura teljes pucérsága - igen népszerű reklámanyag is, mert millió helyen visszaköszön a látványa, plakátokon, képeslapon, könyvjelzőn, sőt alsónadrág-mintaként is, vagy férfikötény mintaként is. Hát nem is tudom. Szerintem azért annyira nem extra, hogy direkt emiatt beszerezzek egy Dávid szobor másolatot én is otthonra. Ámbár - ha fölértem volna olyan magasra - én is szívesen megsimogattam volna úgy farizom tájon a fickót. Az Uffizi előtt kipakolta hangszereit egy utcazenész, és hangulatos gitárjátékkal szórakoztatta a publikumot. Szívesen ottragadok ilyen helyen, szívesen hallgatom, mindez hozzátartozik az egész város légköréhez. No igen, a jelkép.

Aki még sohasem járt Firenzében, meg Toscanában se egyáltalán, sőt ki se mozdult a falujából, legföljebb a megyeszékhelyig jutott, az az ember is pontosan tudja, hogy hol is van a Ponte Vecchio. Pedig nem széles, nem hosszú, de viszont olyan páratlan hangulata van, ami miatt nem is illene sehová máshová a világon, csak ide Firenzébe. Eredetileg pusztán csak egy kőhíd volt az Arnón, van még belőle további 9. Mindigis jól tudták a kereskedők, hogy az élénk gyalogosforgalom a kereszteződésekbe meg a hídfők környékére hozza a legtöbb potenciális vevőt. Oda kell menni portékát kínálni, ahol számos gyalogos ténfereg. Hogyha valaki olyasmit árul, ami megérdemli, hogy tető legyen fölötte, akkor a kezdeti bódékat hamar kőböl épített boltokra váltották. És itt jön az olaszok sziporkázó változatossága, a szűkös helykihasználás játékossága. Egy német azt mondaná, hogy zsúfoltság van, hogy egymás hegyén hátán a boltok, rendezetlen összevisszaságban az ablakokok, esetlegesen egy-két loggiával, mert egy német vonalzóval terezi az életét. De egy olasz ??? Hmmm . . . csupa változatosság, találékonyság, színpompa, díszítettség, virágok. Szeretnek egymás közvetlen közelében lenni, két szembeablakból egymásnak átkiabálni, belelátni a szomszéd tányérjába. Ettől olyan otthonos az egész. Meleg családias hangulat. Szeretik a színeket bátran alkalmazni -- az ember pont úgy érzi hogy mindig itt szeretne császkálni a környéken. Aki odalakatolja magát a Ponte Vecchiohoz, az képtelen lesz elszakadni innét, folyton visszahúzza a zár (vagy a szíve).

Azért jó eltévedni Firenzében (vagy más toscan öreg városban akár), mert olyan váratlan kis sikátorok kerülnek elénk, amit nem vettünk volna észre, ha egyenesen sikerült volna megtalálni Piazzale Michalengelo-t. Igaz, hogy abból a magasságból gyönyörű panoráma nyílna a városra, ragyogó fotótémát kínálva, viszont délutánra már jócskán zuhogott az eső, szürke pára telepedett a városra - úgyse sikerült volna elég látványos képet készíteni onnét. (Ezzel vígasztalom magam). Esetleg érdemes lett volna beülni egy pizzériába, vagy cafeteriába az eső elől, de erre már nem szakítottunk időt, hanem csak a körmünk közül eszegettünk egy kis hazai szendvicset.

A Medici palota falait erőt sugárzó hatalmas kváderkövek alkotják, várfalakra emlékeztetnek - nyilván abban az időben a városállamok rivalizálása, meg a tehetős családok egymás elleni harcoskodása idején ennek komoly szerepe lehetett. Persze aztán a zord falakon belül lehetett a díszítettségnek, művészeteknek áldozni. A Mediciek (nevük a gyógyítással, gyógyszerészettel van összefüggésben - állítólag a címerükben szereplő 6 golyó is gyógyító pirulákra utal) - aztán nem is sajnálták az irdatlan rengeteg pénzüket, - európa minden jelentős városában bankfiókjuk volt - a művészetek pártolására. Nyilván nem azért lettek Firenze városvezetői, mert dúsgazdagok voltak, mert ez amúgy a család magánügye, hanem azért, mert bőmarokkal szórták a pénzt - nem csak a művészetek támogatására, hanem városépítészetre, ispotály létesítésre, szegényházak támogatására. Mindenesetre Medici Lorenzo életehosszáig tartott Firenze felvirágozásának ideje is, halála után a város is megsínylette. Sőt a család is vesztett erejéből, és a rivális tehetősök próbálták is kiszorítani őket a hatalomból. Bérgyilkos közbeiktatásával, meg összeesküvésekkel gyöngítették őket. Aztán meg jött ez a Savonarola, ami aztán végképp betett nem csak a Mediciknek, hanem egész Firenzének is, meg ha úgy vesszük a teljes reneszánsz életvitelnek, életörömök élvezetének satöbbi, és az egyház megtisztításával a világi fejlődést is sikeresen lenyomta.

A szállásunkkal nagyon elégedettek voltunk. Részint tetszett, hogy annyira őrzi a tipikus toszkán táj hangulatát, a kapubejárótól a házig ciprus sor vezet, a ház maga durva terméskőből épült, a gazdáék valójában mezőgazdaságból élnek, olajfa ültetvényük van, meg néhány ló az istálóban. A vendégek számára -igen olcsón- kiadott appartman nem hivalkodik a gazdagsággal, magyarán szólva elég szerény, de azért a felszerelt konyha, meg a rendes fürdőszoba biztosítva van. Október legvégén már nem használtuk a medencét az udvaron, de aki nyáridőben jár ott, a reggeli úszást lenyomhatja a ház mögött.

Szeretem ezekben a régi városokban, hogy annak ellenére, hogy parkoknak nincs hely, mert olyan szorosan állnak a házak, hogy sikátorrá szorulnak az utcák, de azért mégiscsak becsempészik a kövek közé a parkot azzal, hogy dézsákban, vödrökben mindenfelé bodorodnak a növények. Hál isten, hogy olyan keskenyek az utcácskák, hogy autóval nemigen tudnak benyomulni oda, hanem inkább csak gyalogosan lehet. Járda nincs is (vagy úttest nincs, csak járda!) sehol nincs leaszfaltozva, hanem nagyméretű, szabálytalan alakú járólapok lerakva, és a járólapok illesztéseinél elszivároghat az esővíz, tehát nagy zuhé esetén sem sártenger vagy tócsaság a házak közötti rész.

Következő napon Pisa-ba mentünk. Nincs olyan látványos óvárosa, mint amilyet Arrezóban vagy Sienában találtunk. A legtöbb látványosság a Dóm téren található. Az összes túrista megpróbált úgy fotót készíteni a ferde toronyról, hogy a képmező közepére állított valakit, akinek felfelé nyújtott karjaival látszólag meg kellett támasztania a dőlésben lévő tornyot. Érdekes, hogy ez milyen sok embernek tűnt poénosnak. Nem nagyon tetszett a bazilikában, hogy korlátozták a látogatókat. Ne fényképezzek, ne álljak meg bámészkodni, hanem a biztonsági őr már terelt is kifelé a másik oldalon, hogy helyet adjak a tömegnek, akik még mögöttem próbáltak benyomulni a kapun. Nem szeretem, amikor ilyen iparszerű a látványosság láthatósága. Vagy meglehet, hogy csak egyszerűen duzzogtam erre a Pisára. Olyan vásári volt, mint egy búcsúban . . . semmi méltóságteljes, nem hangulatos. Végig a Dómtér oldalában a bódékban kínálták a végeláthatatlan mennyiségű gipsz ferdetorony bóvlikat, végig azt érezhettem, hogy aki ebbe a városba betoppan, azt jól leveszik a látványszervezők. A toronyba sem a máshol szokásos 5-6 euróért lehet feljutni (hanem 15 euró az ár), ráadásul akkora a tömeg, hogy órákat kell várni a lehetőségre.

Végül azután nem is mentünk fel a tetejére, hanem inkább vissza a parkolóba, és mentünk a tengerpartra lubickolni egy kicsit. Rohamosan alkonyodott, és attól tartottam, hogy mire célhoz érünk, addigra beesteledik. Holott azt tartottam (korábban), hogy sötétedés után készült fotókat nem szeretem, mert nem eléggé látványosak, hanem túl sötét nekem - szóval négerek az alagútban, vagy ilyesmi. Mostmár nem így gondolok az esti fotókra, nagyon hangulatosnak tekintem őket, de beismerem, hogy sokkal több gatyázással jár megfelelő minőségű alkonyat utáni kép készítése. Mindezzel együtt szívesen visszamennék oda napvilágnál is, mert ígérget nekem még meglepetéseket a környék. Tehát nem mondanám, hogy már jártam ott, kipipálható, hanem inkább úgy, hogy még nem láttam eléggé, hanem inkább csak egy röpke odapillantás volt.

Nem vagyok egy képzett borszakértő, és nem is segített nekem a válogatásban az, hogy chianti bort szeretnék kóstolni. Hiszen a régió összes bortermése mind chianti bornak számít, de persze ezen belül vannak a könnyű asztali borok, amik nem valami ízes, zamatos bor, inkább csak egy laza rose, vagy inkább egy kuvie szerű, meg a másik végletként a nehéz vörösek is, amelyik meg annyira csersavas, hogy szinte összehúzza a számat a sűrű ízével. Ráadásul hogyha valahol ennyire sokféle kínálattal kápráztatnak, akkor még kevésbé tudok dönteni, hogy mibe kóstolnék leginkább. Tekintve, hogy odahaza vacsorára fokhagymával tűzdelt egybesült pecsenyehús volt, krumplipürével, egy komolyabb vöröset választottunk.

Köszönjük a cikk írójának Nagy Sugárnak a hozzájárulását a leírás ezen publikálásához. Ahol az írás eredetileg szerepelt: www.tengerpartok.hu/

Akit érdekelnek a fényképek is az ide látogasson el: http://toscana.nsugi.fotoalbum.hu/ és http://toscana2.nsugi.fotoalbum.hu/

 

You have no rights to post comments

mobil

Telefon: +39 331 8508 145