nagyot haraptunk a Csizmába

egy 2009es nagy Olasz túra részeként Toszkána is bekerült a tervbe. Firenze, Volterra, Pisa, Lucca, Vinci, Siena, Casole d'Elsa....

A tavalyi görögországi utunk után maradt még egy restanciánk önmagunkkal szemben, mégpedig Olaszország. Felemás érzések közepette döntöttünk az idei célunk mellett. Egyrészt kíváncsiak voltunk az ókori Róma emlékeire, másrészt a reneszánsz kultúra bölcsőjére Toszkánára. .....Tavalyi úthoz hasonlóan most is rám maradt a tervezéssel, az út előkészítésével kapcsolatos teendők túlnyomó része. A csapat összetétele ugyanaz, mint tavaly volt (a feleségem, két kamasz fiunk és jómagam szintén Józsi), csak sajnos azóta öregebbek lettünk. Egyedül, barátok nélkül mentünk most is, de talán jobb is volt így, de erről majd később.

Ma 2009.08.03. van, amikor elkezdem az írást. Tegnap előtt éjjel értünk haza 15 nap után. Most nem vártam hónapokat a beszámolóval, mert annyira töményre sikeredett a programunk, hogy az élmények leülepedése helyett, azok elfelejtésének veszélye állhat fenn.

Előkészületek, tervezés - Akinek pedagógus a házastársa, az sorstársam abban a tekintetben, hogy egy, a nyári elő- vagy utószezonban történő hosszabb nyaralás teljesen kizárt. (Pedig a déli országokban ilyenkor elviselhetőbb a klíma, és esetleg az árak is mérsékeltebbek.) Így július 17-én estére tettük az indulást, és augusztus 1-ére terveztük a hazaérkezést. Az utat három részre tagoltuk. Először egy hét Toszkánában, utána 3 nap Nápoly mellett, majd 3 nap Rómában. Hazafelé érintőlegesen Assisi, Ravenna, esetleg Velence volt a célunk.

Szállások kiválasztása  - A viszonylag nagy távolságok miatt most is a több szállásos verzió mellett döntöttünk, pedig nagyon utálunk kipakolni, és főleg bepakolni a kocsiba. Az első hetet Toszkánában terveztük eltölteni. Szállást annak központi részén kerestünk, hogy onnan csillagtúra szerűen bejárhassuk az általunk fontosnak tartott helyeket. Az interneten találtunk is egy, az elvárásainknak megfelelő helyet a Casole d' Elsa mellett. Ez a hely tőlünk Dömsödről az útvonaltervező alapján (Szlovénián keresztül) 1008 km-re fekszik. Innen Firenze 60, Siena 35, Volterra 30, Pisa 80 km-re van. A szállás egy néhány házból álló falucskában található. Egy több, mint 100 éves kőépület második emeletén lévő komplett lakás (bő 100 négyzetméteres alapterületű) 2 szobával, 2 fürdőszobával, nappalival, berendezett konyhával, előtérrel,~20 négyzetméteres terasszal, gyönyörű kilátással a környékre. Mindezt 430 Euroért egy hétre, az ottani viszonyok alapján elfogadható árért.

A második blokkot Pompeiben.... A harmadik részt Róma látnivalóval kívántuk megtölteni...Aztán jött egy újabb ötlet.(Ezt már nem nevezném blokknak) Hazafelé ne Firenzén, hanem Assisin, San Marinón, Ravennán át utazzunk, esetleg egy Velencei megállóval....

Útikönyv, térkép, navigáció, jármű, kalkulációk, programok, egyéb információk    Természetesen beszereztem most is egy útikönyvet, sajnos ez nem attól a kiadótól való, mint a tavalyi görög úthoz vásárolt, és mint utóbb kiderült, nem is volt olyan jó. A navigációs rendszerünk a régi, akartam egy frissebb változatot beszerezni, de túlkésőn kezdtem el, így az út előtt ez már nem jött össze. Beszereztem egy térképet is. Szerencsére sok szükségünk nem volt rá. Kiváltottuk most is a nemzetközi diák-, és nemzetközi tanár igazolványokat, gondolván a kedvezményes belépőkre.  Majd elfelejtettem, a VW Passat kombinkat! Most is több ezer jól felmálházott kilométer várt rá.  Előzetes kalkulációt készítettem a főbb költségekről (üzemanyag, útdíjak, szállások, múzeumi-templomi belépők, meleg étkezés, helyi tömegközlekedés, parkolási díjak, stb.) .  Az egész utat 3500+ (~400 km toszkánai csillagtúrák) km hosszúra, napokban kifejezve (0. nap indulás este)+14 éjszakára terveztem.  A toszkánai és római látnivalókat külön-külön táblázatba gyűjtöttem, az aktuális nyitvatartásokat és a belépődíjakat is jelölve. Az egy adott napra tervezett programot próbáltam optimális sorrendbe is tenni.(Rómában ennek nagy hasznát láttuk.)  Készítettem még négy üres táblázatot (egy A4-es lap két oldalán) a realizálódott útdíjak, parkolási díjak, tankolások, és belépők számára. Biztosan borzolom már a kedves olvasó idegeit, de így lehet csak a tervezett és a megvalósult költségeket összevetni, levonni a tervezés tanulságait. Mindez az adminisztráció néhány perces fáradsággal járt naponta. Minden jelentősebb, az út során felmerült költségünket fogom jelezni, valamint naponta az utazással eltöltött időt, vagy a megtett utat.  Egy ilyen hosszú, és zsúfolt programokban bővelkedő útnál ezekkel számolni kell. Amikor az út elején a toszkán szállásadóinkkal egyeztettem az általunk megvalósítani szándékozott programot, ők a városok között távolságot soha nem kilométerben, hanem időben mondták (pl. fél óra, másfél óra), akkor még nem nagyon értettem, de aztán néhány nap multán beláttam, hogy milyen igazuk volt. Végül, de nem utolsó sorban sok hasznos információhoz jutottam, az ezen a honlapon megjelent írásokból. 

Étel-ital az útra  Most is beszereztünk melegíthető konzerveket, levesporokat, vagdalt húsokat, melegszendvics-krémeket, száraz kekszeket (a krémmel töltött megolvad), egy rúd száraz szalámit, vajat (ezeket hűtőtáskában vittük), egy karton tartós tejet és négy karton ásványvizet. Néhány doboz szűrt gyümölcslevet is bepakoltunk. Ezekből a tartós élelmiszerekből most többet vittünk, mint tavaly, egyrészt azért, mert a toszkánai szállásunkon komplett lakást bérlünk főzési lehetőséggel (inkább melegítési céllal), másrészt azért, mert előzetes információink szerint itt lényegesen drágább az étkezés, mint itthon, vagy Görögországban. Szándékunkban állt a helyi dolgokat is megkóstolni, de nem akartunk csak a helyi lehetőségeknek kiszolgáltatottjává válni.

0. nap Végre elindulunk! (07.17.)

Az indulást megint estére tettük. Éjszaka, ha viszonylag meleg is van, a nap sugarai nem zavarnak annyira. Egyébként pedig - bár nincsenek határok -, féltem a másnapi (szombat!) turnus váltástól is. (Hosszas vacillálás után végül is a Szlovénián át történő - Horvátországot kihagyó - út mellett döntöttem, Lendvánál történő belépéssel.)
Sok rosszat hallottam az olasz autópályák hétvégi zsúfoltságáról, még így is, hogy Velencénél elkészült egy több mint 30 km-es elkerülő szakasz.
Végre 22 óra 30-kor - a tervezethez képest mintegy másfél órás csúszással- elindultunk Dömsödről. A "vezető" szerep megint nekem jutott. Szépen lecsorogtunk a szlovén határig. Az országba Lendvánál belépve nem Maribor felé indultunk, hanem néhány kisebb mellékúton haladva (Ptuj felé) szándékoztunk feljutni a Ljubljana felé vezető autópályára. Közben másnap lett.

1. nap Megérkezünk a szállásra (07.18.)

A határnál lévő szlovén MOL kútnál szemrebbenés nélkül kérték el a 15 eurót az autópálya matricáért! ... Lendvát ugyan többször is volt szerencsénk bejárni a nagy szlovén éjszakában, de a navigációs kütyünk csak nem akarta megtalálni a Ptuj felé vezető utat. Megadtuk magunkat és elfogadtuk a kb. 30 km-rel hosszabb utat. Felvergődtünk a pályára Maribor felé. Érdekes volt ez a szlovén autópálya. Főleg Mariborig! Nem építettek leállósávot, hanem 500 méterenként buszmegálló-öböl méretű leálló helyeket telepítettek, melyeket 250 méterenként előjelző, majd az adott helyen jelzőtáblával jeleztek. .... Szépen faltuk a kilométereket, amikor Ljubljanán túl a hegyek között - úgy hajnali 5 óra után - elkezdett esni, majd ömleni az eső....., így az elő benzinkútnál félreálltam. Jól esett a szendergéses pihenés! Fél 8-körül ébredtem. Addigra az eső is alábbhagyott. Megtankoltunk (bő 28 litert, 1,05 euró/liter áron). Vettünk egy-egy melegszendvicset a benzinkútnál, elvégeztük folyó ügyeinket, majd indultunk tovább. A szinte teljesen tele parkolóból, velünk együtt akart mindenki továbbindulni, így majd tíz percbe telt visszajutnunk a pályára. Alig tettünk meg néhány kilométert, amikor újból elkezdett szakadni az eső. Az út és látási viszonyok úgy leromlottak, hogy az eléggé megszaporodott konvojunkkal mintegy 40 km/órás sebességgel "döngettünk" a sztrádán! ... Trieszt előtt elállt az eső, majd hamarosan kisütött a nap. A Velencét elkerülő úton már igazi olasz nyár vett bennünket körül. Szerencsére az új út nem dugult be, jól haladtunk Padova, Bologna felé. Bolognán túl a mi irányunk még mindig jól haladt, viszont a szemközti kocsisor több kilométer hosszan állt.

...Firenze előtt szintén állt a szemközti irány. Ekkor már dél körül járt az idő. Firenze mellett elhaladva véget ért utunk az autópályán. A Triesztnél kapott (húzott) kártyánkat leolvasták, majd kipengettük a 22,7 euró útdíjat, és mehettünk tovább Siena felé a 2x2 sávos autóúton. Ez már nem volt fizetős és nem is volt olyan jó minőségű, de azért megjárta. Mintegy bő 40 km után Colle Val D' Elsa északi lehajtónál letértünk az útról, és néhány kisebb falun áthaladva, 13 óra 30-kor megérkeztünk a szállásra. 

Mire ideértünk, az előzetesen tervezett 1008 km-hez képest 1056-on állt a napi számláló. Ehhez többek közt a "keringésünk a lendvai éjszakában" is hozzájárult. A hazai elindulásunk óta pontosan 15 óra telt el. Ebből 2,5-3 órát tudott csak pihenni szegény autónk. (És én is.) 

A "mi házunk" mindjárt az első volt jobbról az összesen 6-7 épületet számláló faluban.....A szállásunkat du.4 órától lehetett volna átvennünk (a tulajdonos néhány faluval arrébb lakik az ellenkező irányban). A második szomszédban volt egy kisebb étterem, melynek felszolgálója ismerte a tulajt, próbált is telefonálni, de nem érte el. Semmi gond, elütjük, addig az időt valamivel, pl. megebédelünk. A pincér nagy sajnálatunkra közölte, hogy náluk este hétig szieszta van, így a konyha sem működik. Tanácsolta, hogy menjünk el a 3 km-re lévő szomszéd városka (Casole d' Elsa) határáig, ott lesz majd egy étterem, ahol ilyenkor is van működő büfé. (Pizza, melegszendvics biztosan lesz.) Elmentünk, megtaláltuk, kár volt! A büfé ugyan nem működött, az étterem viszont igen. A szél bár kissé fújt, leültünk a féltetős kerthelyiségben. Pincér jött, étlap volt olaszul, pincér beszélt kicsit angolul, mi szintén, csak még nála is kevesebbet. Végül rendeltünk négy egyforma sonkás salátás ételt sült krumplival (a mennyisége alapján lehet, hogy előétel volt?), négy üdítővel. Hát igen. A sonka lehelet vékony volt és kevés, viszont ezt ellensúlyozandó, tettek mellé a tányérra jó sokat egy bizonyos növény (mint később Rómában megtudtuk Ruccola) 3-4 cm hosszú lándzsa alakú leveleiből. Alakja és mérete szerintem az őszibarackfa levelére hasonlított. Ez ugyan alapjában véve rendben lenne, ha nem lett volna az összes levél bogarak által szitára (kb. 2-3 mm-es átmérőjűre) kirágva, de olyan egyformára és egyenletesen, mintha robotok rágták volna! Így aztán nagy étvággyal ettük meg, már amit... Mindez az étlapon nem szereplő felszolgálási díjjal (koperta) együtt 62 eurónkba került. Talán éhesebbek voltunk, mint mielőtt rendeltünk. Kezdésnek nem rossz az olasz gasztronómiából: reformkonyha, koleszterin nélkül jó drágán... 

"Jóllakottan" visszamentünk a szállásunkhoz. Már várt bennünket a szállásadónk felnőtt lánya, angolul és németül jól megértettük egymást. Jó szándékuk jeléül, egy behűtött palack saját termésű száraz vörös boruk várt bennünket a hűtőben. Ne felejtsük el, a Chianti borvidék tőszomszédságában vagyunk! A lakással teljes mértékben meg voltunk elégedve. Az épület 1930-ban készült, igazi régi bútorok mindenhol. A konyhában meghagyták a régi nyitott szabadkéményes tűzhelyet is a régi öntöttvas edényekkel együtt. Nagyon hangulatos volt minden. Gyorsan bekvártélyoztuk magunkat, ami nem kevés fordulót jelentett a sok csomaggal, a kocsitól a második emeletre. Vacsoráztunk, majd este 10 körül álomba dőltünk.

2. nap Először Firenzében (07.19.)

Az előző napi hosszú út ellenére, már 7 óra után felkeltünk. Nem éreztük az ide út fáradalmait. A fiúkat alig tudtuk 8 körül kiimádkozni az ágyból, pedig ők az utazás közben is aludtak. Reggeli után, fél tíz körül elindultunk Firenzébe. Eredetileg ezt a napot a közvetlen környékünkön akartuk eltölteni pihenéssel. Mivel frissnek éreztük magunkat és tudtuk, hogy másnap hétfőn sok látnivaló zárva lesz, hát Firenzét választottuk. Könnyedén visszataláltunk a Firenze - Siena autóútra, majd két órán belül, (11 óra 50-kor) az egyik általunk otthon kiválasztott parkolóban voltunk. A parkoló bejáratát könnyű elhibázni. Az Arnó innenső oldalán a Római kapunál (Porta Romana) lévő körforgalomból egyenesen nyílik. Ez egy szabadtéri parkoló a külső városfal belső oldalán (1,5 euróért/ óra,). Viszonylag mindig árnyékos, sűrűn telepített kamerákkal, fizetés után sorompó enged ki. Innen pár száz méter séta után már a Pitti palotánál találtuk magunkat. Mielőtt nekivágtunk volna a városnak a (Ponte Vecchio-n keresztül), a híd előtt egy büfében ettünk egy-egy szelet pizzát (a fiúk dupláztak). Mindezt 22 euróból megúsztuk üdítő nélkül.
Egy hátizsákban vittünk magunkkal minden nap 2-3 másfél literes, még előzőleg otthon jól behűtött ásványvizet. Nem akartunk 2-3 eurót költeni fejenként, és alkalmanként 1-1 két decis üdítőért, vagy ásványvízért. A Firenzében megtapasztalt 36-39 fokos melegben egyébként is gondoskodnunk kellett a bőséges folyadék-bevitelről.
A Ponte Vecchio-hídról én nem írnék, a korábbi beszámolókat csak ismételni tudnám. Gyönyörű, öreg és szűk. Főleg a kövezeten hemzsegő alkalmi árusok portékáitól. ( Én is vettem itt egy kicsi teleszkópos lábú kameraállványt. 10 euróról csupán 4-re alkudtam le, mert siettünk.) Úgy gondoltuk, először megnézzük az Uffizit. Bár vasárnap van, azért lehet szerencsénk is a sorban állással! Hát nem lett. Sor az volt, úgy 60-70 m hosszú, viszont árnyék volt végig. Kriszta úgy gondolta megpróbálja, aztán, ha lassan halad legfeljebb odébbállunk. Lesz még látnivalónk, hiszen még csak most kezdjük az ismerkedést a várossal. (Miközben Kriszta és Ádám sorban állt, addig próbáltuk megtalálni a Török Péter által javasolt jegyirodát a Via dei Calsainolin. Józsival végigjártuk az utcát egészen a Dómig és vissza, de sajnos nem találtunk rá.) Rátaláltunk viszont egy régi ismerősre. Bár csak másolatban, de Michelangelo Dávidja nézett le ránk a Piázza della Signorián, valamint Cosimo di Medici lovas szobra uralta a teret. Majd 3 óra álldogálás után bejutottunk a múzeumba. ....A szokásos átvizsgálások után engedtek be bennünket. Krisztával mi 10-10 euróért, a fiúk - mint 18 évnél fiatalabb uniós állampolgárok - ingyen jutottak be. Milyen volt az Uffizi? Hatalmas és tömény.

Lehet, hogy most jött ki rajtam az előző nap fáradtsága, de úgy kb. 2 bent eltöltött óra után, egyszerűen nem tudtam befogadni-, feldolgozni a látottakat A Paradicsom kapuja. Pihenésképp kimentünk a képtár presszójának teraszára. (Mint később kiderült, ez a Loggia dei Lanzi tetején volt a Piázza della Signorián a Palazzo Vecchio tőszomszédságában.) Akármilyenek is voltak a Mediciek, az biztos, hogy a művészetekhez értettek, és nem sajnálták rá a pénzüket. Majdnem záráskor jöttünk ki. Én agyilag teljesen zokni voltam már ekkor. ...Elindultunk a főtér, majd onnan a Dóm felé. Ekkor már este 7 után voltunk, de a turisták hömpölygő áradatán ez nem igazán látszott. Látszott viszont az utcát és a tereket szépen elöntő szemét! (Néhány órával korábban már Józsival egyszer jártunk erre, akkor még sokkal kevesebb hulladék hevert a földön.) A Dóm előtt még kitartóan várakoztak a belépni akarók. Mi a Keresztelő kápolna Paradicsomi kapuját nézegettük (sajnos a védőrácsoktól nagyon nehéz volt fényképezni), amikor feloszlott a sor, mert bezárták a templomot.

Kényelmesen körbejártuk a Dómot és a Harangtornyot kívülről. Tényleg óriási, és való igaz, hogy túl kicsi körülötte a tér. A main kívül még legalább egy napot fogunk a városra fordítani, így elégedetten ballagtunk a Piázza della Republica-n keresztül a Ponte della Carraia-n át a parkolónk felé. ....Pontosan nyolckor fizettük ki a parkoló automatánál a 13,5 eurót, majd indulhattunk is haza. Egyszerűen kijutottunk az autóútra, majd onnan hazáig. A vacsora után, közel 11óra volt, mire ágyba kerültünk. Ma sem kellett bennünket álomba ringatni.

3. nap Volterra, San Gimignano (07.20.)

Ezt a napot gyakorlatilag lustálkodással, pihenéssel töltöttük a szállásunkon, amikor alábbhagyott a meleg, kb. 6 körül indultunk el a közeli Volterrába. Egy mélygarázsban parkoltunk a főtér közelében (1,5 Euro/óra). Szinte felüdülés volt, hogy nem volt annyi turista, mint Firenzében. A főtéren található Toszkána legrégebbi városházája 1208-ból, a homlokzatát díszítő terrakották is régen, a 15. sz.-ban készültek. Az épület sarkain lévő két kőoroszlán Firenze fennhatóságát jelképezte. Nyugodt, csendes kisváros, arányos épületekkel, igazi középkori hangulattal. A városfal mentén körbe lehet menni, és mindenhonnan a csodálatos toszkán tájat élvezhettük.

Sajnáltuk, hogy mennünk kellett tovább, de várt bennünket a középkor Manhattan-je, San Gimignano. Előbb, még betértünk egy kisebb élelmiszerboltba. Vettünk két egykilós kenyeret (az otthonról hozott szeletelt már a végét járta), kilóját 1,8-ért. Kár volt. Nem venni volt kár, hanem ilyen sokat volt kár venni. Mint este kiderül, ez a kenyér már frissen is olyan száraz, és kemény, hogy a gladiátorok nyugodtan használhatták volna buzogányként az arénában! Ráadásul, nemhogy sótlan volt, de mintha édes is lett volna egy kissé. Kifizettük a 3 eurót a parkolásért, majd elindultunk a kb. félórányira lévő San Gimignano felé.

Sajnos, teljesen besötétedett mire odaértünk, ezért élvezhető fényképeket nem tudtunk készíteni. Viszont, az esti kivilágítás pazar volt! A városka Gimignano püspökről kapta a nevét, aki a hun támadások idején, a helybéli lakosságból megszervezte a település védelmét. A középkor "Manhattan-je" nevet a város azért kapta az utókortól, mert a városban közel 70 db, kb. 30 méter magas tornyot emeltek a helybéliek. Mindegyik tornyot egy-egy család birtokolta, ezekben is laktak. Állítólag, a családok huzamos ideig háborúskodtak egymással, ezért védelmi célból építették a tornyokat. Mások szerint státusszimbólumok voltak, megint mások úgy tartják, hogy posztótárolásra szolgáltak, mivel a helybéliek nagyrészt posztókereskedéssel foglalkoznak. Mára csak néhány darab maradt közülük, de így is lenyűgözőek! Amikor beértünk a főtérre, annak méreteihez képest sok, (vagy több) száz turista fogadott ott bennünket. Jókedvűen, a lépcsőkön és a tér kövezetén üldögélve nyalták fagyijukat, itták sörüket, vagy kólájukat. Látszott rajtuk egyfajta nyugalom, ahogy átszellemülten szívják magukba a középkor hangulatát, az ódon falak és tornyok varázsát. Kicsit mintha megszűnt volna létezni az idő, mi is élveztük az egészet.
Már fél 11 is lehetett, amikor visszatértünk a kocsinkhoz a régi városkapun kívül, attól pár száz méterre lévő parkolóba....Ma egy kb. egyenlő szárú háromszöget jártunk körbe a szállásunktól szállásunkig és két gyönyörű helyre leltünk összesen mintegy 70 km-t autózva. ...Közel éjfélkor keveredtünk ágyba ma is.

4. nap Pisa, Lucca (Vinci) (07.21.)

Szokásos kiadós reggeli után, ....elindultunk mai első célunk, Pisa felé. Az indulással mindig csúszásban voltunk, fél 10 előtt nemigen tudtunk elindulni egyszer sem. A viszonylag messze (85 km-re) lévő első célunk elérése normál viszonyok között nem kellett volna, hogy olyan sok időbe teljen. Az elővárosok teljesen egybeépültek, és a "tele zöldes" olasz közlekedés sokszor nagyon lefojtotta a forgalmat. Az utolsó 2-3 km-ünk az Arnó parti utcai parkolóig, legalább fél óránkba került. Innen kb. 10 perces séta után már a "Csodák mezején" (Campo dei Miracoli) voltunk.
Ekkor már fél 1 körül volt. Első utunk a pénztárhoz vitt, ahol a sor csak pár méter hosszú volt. Sajnos, hamar megtudtuk az okát ennek is. Belépő a Ferde toronyba (Campanile; Torre pendente) leghamarabb csak délután 4-re volt. Mit tehettünk? Megvettük 4x15 euróért a toronyba, és 4x 6-ért a Dómba, és a Keresztelő kápolnába a belépőket. Mindenkinek teljes árú jegyet kellett venni. A toronnyal is kombinált - esetleg kedvezőbb árú - jegy nem létezik.(A nemzetközi diák, és -tanár igazolványainkat is csak megmosolyogták!) Ez kérem a rablás! Hirtelen időmilliomosokká váltunk, de azért a Dómba bementünk még most. Ha a Szent Péter bazilika egy pályaudvarra hasonlít belülről, (ekkor még nem láttuk) akkor ez egy kisebb, de szintén pályaudvar. Érdekesek voltak az arab hatást idéző oszlopdíszítések, és a gyönyörű kazettás mennyezet.
Mi is megtapasztaltuk a templomokba történő kulturált belépés feltételeit: Nők fedetlen vállal, és (vagy) sort nadrágban, férfiak rövid, általában térdig érőnél rövidebb nadrágban nem léphetnek be. Jobb templomokban a hiányos öltözetű hölgyeknek adnak papírból (szalvétaszerű anyagból) készült belebújós leplet. A férfiakkal általában elnézőbbek.... Közben megéheztünk, és a parkolást is csak 3-ig fizettem ki. Visszaballagtunk tehát az Arnó irányába, és egy nem túlzottan frekventált helyen lévő pizzériában megebédeltünk. ...
Háromig elhűsölgettünk itt, majd a közelben lévő kocsinkat "feltöltöttem" parkoló-idővel, aztán irány vissza a térre. Lépten - nyomon mozgó utcai árusokba botlottunk, akik főleg sötét bőrűek voltak, és 99 %-ban "karóra kilóra" volt a portékájuk. 4 óra előtt maradt még időnk be-, illetve felmenni a Keresztelő kápolnába. Hasonlóan érezhető a mór hatás, de nem olyan túldíszített, mint a Dóm. Nekünk talán pont ezért tetszett.
A hátizsákunkat előzőleg visszatettük a kocsiba, mert a toronyba nem engednek fel nagy táskával, vagy hátizsákkal. Erre a célra a pénztárnál alakítottak ki egy értékmegőrzőt. Már kezdték a sorunkat beengedni a toronyba, amikor a jegyszedő közölte velünk, hogy Kriszta a kézitáskáját, én pedig sem a kameratáskámat, sem pedig a válltáskámat nem vihetem fel. Rohanás a kb. 50 méterre lévő értékmegőrző, aztán gyorsan vissza, mert minden perc kincs! 20-30 perc egy turnus összes tartózkodási ideje a toronyban. Ennek kell elégnek lennie a fel- és le útra, és közben a panorámára, na meg a szédülésre!
A térről először néhány lépcső lefelé az építmény ajtajához, majd innen irány felfelé. A toronynak dupla fala van, a két fal között visz fel a kb. fél méter széles lépcső spirálisan körbe-körbe, többször megkerülve az építményt a kerülete mentén. A belső falon belüli rész felülről nyitott. Az építmény tulajdonképpen egy duplafalú álló (illetve megdőlt) henger. Mivel ez a "cső" egy darabban dőlt meg, lépcsőstől-mindenestől, amikor haladtunk fel-, ill. lefelé a mi testünk is kénytelen volt dőlni a toronnyal együtt. A fülünkben lévő egyensúly szervünk meg, nem győzte korrigálni a dőlést. Ahogy folyamatosan haladtunk a fal kerülete mentén, állandóan változott a helyzetünk a függőlegeshez képest a két szélső pozíció között. Mire felértünk, a fülünk legalább annyira elfáradt, mint a lábunk! Nekem enyhe tériszonyom van, de most nem nagyon volt időm foglalkozni vele. A kilátás innen pazar volt, bármerre is néztünk. Csak a tengert nem láttuk tisztán, pedig nem volt messze.

A tetőt lefedő képzeletbeli sík a vízszintessel legalább 30-40cm-t zárt be. Ne feledkezzünk meg a harangokról sem, hiszen ez egy harangtorony! Nagyon nagyok, és nagyon régiek. Hogy hogyan tornázták őket ide fel, ebbe már bele sem mertünk gondolni! Talán a középütt lévő eredetileg függőleges nyíláson. Illene itt Galileiről megemlékeznünk, amikor a Dómban egy érdekfeszítő mise alatt unalmában a huzat által mozgatott csillár mozgását kezdte el tanulmányozni. Valamint, a már az Ő életében is süllyedésnek indult toronyból, a különböző anyagokból készült tárgyakkal elkövetett ejtési kísérleteiről, és lám mi lett belőle...
Hamar letelt az időnk, indultunk lefelé. A Csodák mezején lévő három épület körül csodálatosan szép zöld gondozott pázsit volt, melyre tilos rálépni. Tíz-tizenöt percenként az egyre szemtelenebb turistákat szabályosan le kellett hajtani a felügyelőknek a fűről. Volt, aki csak lerövidítette a füvön áthaladva egyik épülettől a másikig az amúgy sem nagy távolságot. Voltak, akik fényképezési célzattal szegték meg a szabályt, és voltak olyanok is, akik csak egyszerűen elterültek a zöldben, mint a tehéncsorda déli pihenőjén a legelőn. Szóval ilyenek vagyunk mi turisták. Tisztelet a kivételnek! (pl. magyarokat rajtunk kívül akkor, és ott nem is láttunk) 5-kor ültünk be a kocsiba, eléggé vegyes érzésekkel. (E három látnivalójuk kapcsán úgy fejik meg az ide látogatókat a helyiek, ahogy csak tudják!)

A kb. 35 km-re lévő Luccába indultunk. Lucca többek közt Puccini szülővárosa. Egy nyugodt csendes kisváros, az óvárost körbe ölelő széles várfallal, mely talán több km hosszú is lehet. A várfalakat kívülről övező mező szélén, a főúton találtunk ingyenes parkolót. (Ez volt eddig az első legálisan ingyenes parkolónk olasz földön!) A várfalon és a bástyákon bő száz évvel ezelőtt árnyas sétányt alakítottak ki. Ennek csak egy kis részén mentünk végig, de így is sok fiatal, és idősebb kocogóval, futóval találkoztunk. Biciklisekkel, sétáló, babakocsijukat toló helyiekkel.
Megkerestük a minden oldalról sűrűn házakkal közrefogott főteret. Nekünk olyan nagyon nem tetszett. A házak elhanyagoltak voltak, kicsit lepukkadtnak tűnt minden. (Persze ekkor még nem jártunk Capua és Nápoly között!) Valószínű, több időt kellett volna szánnunk a városra, akkor több szépre találtunk volna rá.

Negyed 8 után indultunk el haza. Az út jelentős részét sötétben megtéve, keskeny és kanyargós utakon vezényelt bennünket haza GPS-ünk a toszkán éjszakában. Bizony, ma nem voltunk Vinciben, pedig közel van Luccához. A múzeumok ott már akkor bezártak, amikor mi még szinte meg sem érkeztünk Puccini városába. Ma 225 km-t tettünk meg, de a pisai araszolgatások, és a késői útnak indulásnak köszönhetően Vinci programunk várólistára került. Nem baj, elfáradtunk ma is, és nem csak a lábunk, de a fülünk is!
És majd elfelejtettem a meglepetést! Vera - Mónika édesanyja - távollétünk alatt járt "nálunk", és hozott egy jénai tálnyi saját készítésű toszkán levest,("ribollita") egy üveg saját termésű fehérbor kíséretében. Szegény, biztosan jó sokáig várhatott ránk, majd ezt megunva, a meglepetést egy néhány soros levélkével a küszöbünkön hagyta. Nagyon jól esett a figyelmessége, és az étel is! A bort sajnáltuk ott és akkor meginni. Hazahoztuk. E sorok írásakor még mindig megvan.

5. nap Vinci, Firenze (07.22.)

Végre egy nap, ami már úgy kezdődött, ahogy mindegyiknek kellett volna! Már fél 10 körül útra keltünk a kb. 80 km-re lévő Vincibe, és fél 12-re már ott is voltunk. Az óvárost keletről elkerülő út szélén végig lehetett parkolni, és itt sem volt fizetős. Néhány lépcsőn keresztül, már az egyik Leonardo múzeum bejáratánál álltunk. (Il Museo Leonardo da Vinci) Családi jeggyel 22 euróból megúsztuk a belépőket. Ebben a múzeumban vannak azoknak a szerkezeteknek a kicsinyített, de működőképes makettjei, melyeket Leonardo tervezett. Főleg emelő mechanizmusokat láttunk, melyeket nagy és nehéz tárgyak emeléséhez pl. templomkupolák építéséhez készített. Láttuk itt a harckocsi ősét, a fából készült kerékpárt fix-, majd forgatható kormányú változatban. Megcsodáltuk a fából készült személyautót, vagy inkább kocsit, kerekenkénti meghajtással. Megnéztük a helikopter ősét, és a madárszárnyakra hasonlító repülési célzatra készült kézi készüléket... (Ez utóbbi, azt hiszem soha sem működött.)
A különféle emelők működését is megismerhettük. (Egy nagyon jó grafikával készült animáció kivetítésével.)

Ezután betértünk a városka pici templomába, melynek padlóköveit valószínűleg Leonardo is koptatta. Akkor és ott természetesnek tűnt azok között a falak között és utcákon sétálni, ahol a valaha élt egyik legnagyobb géniusz is élete egy részét, fiatalságát töltötte. (Lehet, hogy szentimentális vagyok, de nézze el nekem az olvasó, lesz még ilyen.)
Némi képeslap, és egyéb apróságok vásárlása után megnéztük a másik helyi múzeumot is. (Idealo Museo Leonardo) Ide 16 euróért jutottunk be. Ez egy valamikori hatalmas boros pincében van berendezve. Az elején hatalmas, több köbméteres, már nem használt bortartályokban kiállított szobrokat, kerámiákat láttunk. A fényben jól látszott a tartályok belső falán (az azokat kristályosan megszínező) a több száz év alatt lerakódott borkő.
A kiállítás jelentős hányadát a Mona Lisával kapcsolatos anyag teszi ki. Minden mennyiségben Gioconda! Amit az emberi fantázia és lelemény adhat erről a képről. Reklámok, plakátok, filmek a legelképzelhetetlenebb szituációkban. Mi mindenre használták fel ezt a témát, szinte hihetetlen! A projektoros vetítést elkezdtem felvenni videóra, és feladtam, mert nem akart vége lenni. Kicsit olyan érzésem volt, hogy az évszázadok során sokan gúnyt űztek szerencsétlen Mona Lisából. Ugyanakkor az egyetemes emberi kultúra része lett, az egyik, ha nem a legismertebb arckép a világon. Talán az a helyzet vele, mint a klasszikus alakú Coca Colás üveggel. Nincs a világnak olyan zuga, ahol ne ismernék.

Délután 2 körül vettünk búcsút Vincitől, és mentünk Firenzébe, ahol még sok minden várt ránk. A közel 40 km-t hamar letudtuk és leparkoltunk a Via Il Prato és a Via Palestro kereszteződésénél lévő kis téren lévő parkolóban. (óránként 1 euróért, 6 órát) Innen nem messze, a Fratelli és az Il Prato utca sarkától pár méterre van egy kis étterem, ahol nagyon finom minestrone levest lehet kapni. (Ezt a helyet még János tanácsolta nekünk otthon. Ők kipróbálták ugyanis.) Úgyis éhesek voltunk már, gondoltuk megkóstoljuk mi is.
Az étterem ugyan nyitva volt, de délután 3 óra lévén, az aktuális szieszta időszak már megkezdődött. A konyha természetesen nem működött! Úgy 8 óra körüli nyitással vigasztaltak bennünket.
Érzékeny búcsút vettünk az intézménytől, és elindultunk a Via Palestro-n keresztül, majd a Via della Scala-n a Piázza di Santa Maria Novella felé, a szintén ilyen nevű templom megnézése végett.

Első csalódásunk: A teret - ill. a téren lévő szépen gondozott füvet- a szintén szépen horganyzott magas vasrácsok veszik körbe. Gondoltuk, megóvandó egy esetlegesen arra tévedő "csorda" általi letaposástól. Fényképezési és esztétikai értéke, így bizony sokat romlott a szemünkben. 

Második csalódásunk: Belépőt akartak tőlünk szedni a templomban, valami 3-5 eurót fejenként. Ezen kicsit berágtunk, és csak az egyik oldalhajó kápolnájából leselkedtünk be. Nem kellett szégyenkeznünk, közben egy 30-40 fős latin-amerikai, (vagy spanyol) diákcsoport is visszafordult, pedig ők lehet, hogy messzebbről jöttek, mint mi.

Innen a pár száz méterre lévő San Lorenzo templomhoz mentünk. Ez volt a Mediciek szíve csücske (már ha templomról volt szó) olyannyira, hogy ide is temetkeztek. A templom belülről nincs túlságosan túldíszítve (a helyi viszonyokat tekintve), viszont szépek a kupola freskói, és a festett rózsaablak. (Ez egy belépődíjas templom volt, fejenként 3,5 euróért.)

A Medici kápolna persze már közben bezárt.(Nem baj, holnap is jövünk!) Elsétáltunk innen a szintén közeli Dómhoz. Azt is bezárták már. Viszont: most csak néhányan lézengtek a Battistero San Giovanni (Szent János Keresztelő Kápolna) híres Paradicsomi kapujánál, így most zavartalanabbul nézegethettük meg, mint három nappal korábban. A fiúk közben kicsit méltatlankodtak azon, hogy Ghiberti mesternek több mint 20 éve ment rá ennek a remekműnek az elkészítésére. Krisztával mi csak ámulattal csodáltuk úgy, ahogy volt. Elindultunk visszafelé a kocsinkhoz, de útközben még a Via della Scala-n megszakítottuk az utunkat.

Mai firenzei programunkat befejezve, visszaballagtunk a kocsinkhoz, és háromnegyed 7 körül elindultunk vissza. (A minestrone leveshez még így is túl korán volt, de ami késik, nem múlik!) Bő óra múltán már vacsoráztunk otthon, majd a tetőteraszunkon pihengetve csodáltuk a toszkán tájat a naplementével, miközben kevertük a kártyát a kanasztához.

6. nap Firenze (07.23.)

Erre a napra maradt minden, amire nem került eddig sor Firenzében. Kicsit most is csúsztunk az indulással, de azért már 11 előtt valamivel a Cesare Beccaria térnél lévő mélygarázsban találtuk magunkat. (1,5 euró/óra) A közeli Santa Croce (Szent Kereszt) templomban kezdjük a mai napot. (A mélygarázsból hazafelé is útba esik majd a Michelangelo tér - egy dombon van az Arnó túlpartján -, ahonnan csodálatos panoráma nyílik a városra, ezért az oda úton nem álltunk meg ott.) A templom előtt a hatalmas Dante szobor köszöntött bennünket.
A belépést 2x5 euróból tudtuk kihozni, a gyerekeknek ingyenes volt. Ez a templom a firenzeiek panteonja. Több mint kétszáz megbecsült polgáruk nyugszik itt.
Végre eljött a találkozás pillanata. Igen, én az egyszerű halandó eljutottam végre Michelangelo sírjához is! Az elmúlt 20 évben két életrajzi regényt is olvastam a művész életéről, különleges és keserű sorsáról. Már nagyon régen vártam ezt a percet. A különc, és befelé forduló szobrász, festő, építész és költő, aki, mert nemet mondani még II. Gyula pápának is. (Mondtam már, hogy nem csak szentimentális, hanem elfogult is vagyok?!) Mit mondjak, meghatódtam.
Tisztelettel adóztunk Galilei, Ghiberti (a Paradicsom kapujának alkotója), Rossini, Machiavelli sírjánál is. (Dante nem itt nyugszik, csak a város által több száz év késéssel készített üres síremléke áll itt. Így vezekelnek a Firenzéből történt elüldözése miatt.) Látható még itt Assisi Szent Ferenc egyik szegényes öltözéke is. (Ez egy ferences rendi templom.) A templom belső udvarán hatalmas kerengő van, melyből szabad a bejárat egy altemplomszerű részbe, ahol szintén sírok vannak.

Furcsaságok:
- A főoltártól jobbra egy folyosón több kápolnát érintve (Egyikben: az egyik Medici pápa gyönyörű iniciálékkal díszített kódex gyűjteménye a 13-15. sz.-ból és énekes könyvek korabeli kottákkal.) egyszer csak egy ajándékboltban találtuk magunkat, ahol a mennyezetet gyönyörű freskók borították. Főleg táskákat, pénztárcákat és egyéb bőrből készült portékákat lehetett ott venni. Innen nyílt egy 20-25 méter hosszú folyosó, melyről jobbra-balra egymás után különféle kézműves (főleg bőrt feldolgozó) műhelyek sorakoztak. Volt itt férfi konfekció, és cipőbolt is. És ez még mindig a templomban, illetve a templomot körülvevő "labirintuson" belül! Még ilyen templomban nem jártam.
- Ha a templom előtti téren a főhomlokzattal szemben állunk, akkor egy nagyon tetszetős fehér márványból készült épületet látunk. Oldalról viszont látszik, hogy a homlokzaton kívül, az épület további 99 %-a téglából, vagy egyszerű kőből van. Kicsit illúzióromboló és sajnálatos, hogy kb. 150 évvel ezelőtt a régi homlokzatot befedték. Addig egységesebb képet mutathatott az épület, mint most. (Gyanítom, hogy sokaknak ez fel sem tűnik!)
A templom előtti, azonos nevű téren már a 16. század közepétől játszották a helyi futballt. Állítólag még most is látható a félpályát jelölő csík. (Mi nem találtuk meg, de különösebben nem is kerestük.)
Minden évben felelevenítik az akkori mérkőzéseket korhű ruházatban és labdával.
Megjegyzendő, mintegy ellenpontként szegény hazánk akkor már a Mohácsi vész után volt. Az Egri nők pedig, nem győzték locsolgatni a törököket felülről mindennel, ami forró volt és folyékony.
Amikor a Mediciek a város élére kapaszkodtak, akkor nálunk Hunyadi Mátyás még mondhatjuk úgy "partiban volt" a reneszánsz Itáliával. Itt látható a legjobban, mit is veszítettünk Moháccsal! Ha már így átmentem "történészbe"(végzettségemre nézve műszaki vagyok), meg kell említenem, hogy a forintunk neve is az ekkor Firenzében vert arany fizetőeszköz (florenz) nevének módosulásából alakult ki. Korának legértékesebb pénze volt európában. Talán most már helyére tudjuk tenni, mekkora súlya volt Firenzének, mekkora hatalmuk volt a Medicieknek. Miután szép lassan megvették, vagy bekebelezték egész Toszkánát, milyen irdatlan nagy pénzeket tudtak a városukra, a művészetekre költeni.

Következő célunka az Orsanmichel templom volt. Közben keresztülvitt utunk a Piázza della Signorián. (Cosimo di Medici lovas szobra és a Netpun kút között megtaláltuk azt a követ, amely Savona Rola megégetésének helyét jelöli.) Helyi viszonylatban ez egy viszonylag kis templom, szerintem sokan észre sem veszik, amikor a Piázza della Signoriáról a Dóm felé sétálnak, mivel ezen az úton az épület hátsó része áll. Különlegesek a külső fali fülkék a szentek szobraival. (Többek között itt található Donatello Szent György szobrának másolata.)
Érdekes ez a templom is:
Kezdetben kettős célt szolgált, ugyanis gabonapiacként is funkcionált. Később a padlásrész megmaradt gabonaraktárnak. Itt tartotta a város a stratégiai tartalékait, és éhínség esetén innen látták el a helyi szegényeket ingyen gabonával, nehogy fellázadjanak. Akkor is volt szociális háló? (Hasonlóan, mint az ókori Rómában a "kenyeret és cirkuszt".)
Az északi oldal két belső oszlopa függőlegesen üreges, azok alján van a gabona-leeresztő nyílás.
Itt szigorú őr volt, aki megtiltott mindenféle fényképezést, ráadásul a félhomályban alig találtam meg a nevezett nyílásokat. (Azért egy másik oszlop jótékony takarásból sikerült néhány filmkockán megörökítenem.)
Innen utunk újra a San Lorenzo templomhoz vitt, mivel a Medici kápolnát még nem láttuk. Fél 2 után járt már ekkor az idő. Úgy húsz méteres lehetett a sor a pénztárhoz, de hamar bejutottunk. (a fiúk ingyen, Kriszta 4,5, én 9 euróért)
Őszintén megvallom, hogy nem a Mediciek iránti tisztelet, hanem a Michelangelo által készített Nappal és Éjszaka, Hajnal és Alkonyat miatt jöttünk ide. Nincs mindegyik teljesen befejezve, de így is remekművek!
Szívesen időztünk volna még itt hosszasan, de sajnos mennünk kellett. Útközben vettünk fagyit. Kicsit kértünk ehhez képest nagyot kaptunk 1 helyett 3 euróért/adag. (A kicsi fajlagosan jobban megéri!)
A Via della Scala-n ebédeltünk egy arab büfében, kebabot ettünk, darabját 3,5 euróért.
Így, a harmadik nap vége felé sorra került a Dóm (Hivatalos nevén Santa Maria del Fiore, vagy Liliomos Szűz Mária) belülről is.
A legtöbb, amit elmondhatunk róla, hogy nagy, (a világ negyedik legnagyobb temploma) amennyire kívülről díszes, belülről ahhoz képest puritán. Nem mentünk fel a toronyba,de a kupola belülről is csodálatos. Minden elismerésünk Brunellesci mesteré! Eredendően újat, és maradandót alkotott. A Szent Péter Bazilika kupolájának építése előtt még Michelangelo is tanulmányozta ezt, az addig épült legnagyobb kupolát.
A Harangtoronyba sem mentünk fel, mindenesetre tudnunk kell róla, hogy Giotto kezdte el építeni.
Érdekes, hogy a reneszánsz kor mennyi polihisztorral bővelkedett.(Leonardo da Vinci: festő, szobrász, építész, feltaláló.. Michelangelo: szobrász, festő, építész, költő, Giotto: festő, építész)
Kíváncsiak voltunk még a Mercato Nuovo-ra (Új Piac) is. Olyannyira új, hogy 1551 óta üzemel.
A piac egy kb. 30x20 méteres minden oldaláról nyitott, magas oszlopokkal határolt, azokon nyugvó, tetővel fedett intézmény. (Gondolom azért építették annak idején ezt az új piacot, mert a régi fedetlen volt...)
Természetesen mi is megsimogattuk a szerencsét hozó vadkant (Il Porcellino).
Ezután már otthonosan ballagtunk vissza a kocsinkhoz a Piázza della Signorián. Még elidőztünk kicsit a Loggiánál, majd búcsút vetünk Dávidtól is. Kifizettük a 11 eurót a bő 7 órányi parkolásért, egyébként a mélygarázsban is meleg volt, úgy 35 fok, csak nem sütött a nap. A városból kifelé megálltunk még a Michelangelo téren, ahonnan nagyon szép panoráma nyílik a városra. Ezekkel a képekkel vettünk végleg búcsút Firenzétől. Fél 6 volt már ekkor.

A városból kivezető úton kb. 10 különféle benzinkút sorakozik. 10-15 eurócentnyi árdifferenciával várják a vevőket. Megálltunk az egyik legkedvezőbb helyen tankolni. (Eddig csak egyszer tankoltunk, akkor is Szlovéniában.) Az ár 1.009 euró/liter volt, 54,6 euróért csurig töltöttük a tankot.

Mit nem néztünk meg a városban, pedig jó lett volna?
A teljesség igénye nélkül: Az Ötszázak terme a Palazzo Vecchio-n, a Vasari folyosó (ide csak elővételben vett jeggyel lehet bejutni.), Pitti Palota a Boboli kerttel, Galleria dell' Accademia az eredeti Dáviddal, Ognissanti (Mindenszentek) templom

Érdekességek, furcsaságok:
- Az Ognissanti templomban lévő freskókon található a Vespucci család több tagjának is a képe. Többek között bizonyos Amerigo-é.
- Én is csak fél kb. fél éve tudom, hogy Amerigo édesapja akkora tiszteletet érzett Szent István királyunk gyermeke, Szent Imre herceg iránt, hogy fiát róla nevezte el. Az Imre magyar név, nem volt olasz megfelelője, ezért kicsit átformálta olaszos csengésűre, és olasz nyelvújítóként az Amerigo nevet adta neki. Aztán (ez már köztudott) ez a fiú olyannyira kíváncsi természetű lett, hogy miután körbehajózta a Kolumbusz által felfedezett "Indiát", megállapította, hogy ez egy eddig ismeretlen, önálló kontinens. Így róla nevezték el, nem az igazi felfedezőjéről. A lényeg az, hogy Amerika Imre herceg nevét viseli, csak szinte senki nem tud róla. Hát ilyen kicsi a világ! (Bár akkortájt, az addig ismerthez képest eléggé megnőtt.)

Vásárlók vonalkód leolvasóval
Hazafelé a Firenze-Siena autóútról Poggibonsi-nál letértünk vásárolni egy bevásárló központnál. Végét járta a tej- és ásványvíz készletünk. A kenyerünk nem, viszont már beton kemény volt.
Az itthon megszokott bevásárló kocsi fogantyújánál érdekes műanyag tartó alkalmatosságot találtam, mintha valamit rá lehetne akasztani. Láttam én az előtérben egy nagy értékmegőrző féle szekrénysort, tele vonalkód leolvasó kézi készülékekkel, de különösebben nem érdekelt.
A pénztárnál már javában álltam sorban, amikor a mögöttünk álló helybéli férfi megszólított. Kifogástalan angolsággal közölte, hogy ha nincs vonalkód leolvasóm, ami egyet jelentett a bankkártyás fizetéssel (a leolvasó tartóját véltem én fogasnak?!), akkor a huszonvalahány pénztár közül, a sor végén lévő egyetlen készpénzes kasszánál tudunk majd fizetni. Hiába volt dombornyomású a bankkártyánk, elmondta, hogy külföldiekét a rendszer nem fogadja el. Megköszöntem neki, majd elódalogtam a nevezett pénztárhoz.
A rendszer a következőképp működik: belépek az üzletbe, majd az előtérben a bankkártyámmal kiváltok egy leolvasót a szekrénykéből, ezzel aktiválom is. Ezután behelyezem a bevásárlókocsin lévő tartóba, majd minden egyes általam a kocsiba tett áru vonalkódját leolvasom vele. A pénztárnál nem kell kipakolnom az árut a szalagra. A leolvasóm által a kasszának adott információk alapján a számlámat megterhelik a vásárlás összegével, közben a pénztáros kinyomtatja a számlámat és már végeztem is. Miért jó ez? Vásárlás közben tudom ellenőrizni minden termék árát, tudom hol tartok a végösszegben, nem kell a pénztárnál oda-vissza pakolnom, tehát gyors is. Sajnáltuk, hogy így csak a helyiek vásárolhatnak. Talán néhány év múlva nálunk is gyakorlat lesz!

Megfontolandó (!)
Ebben az országban legyünk városban, vagy falun, rejtegetik, vagy ténylegesen kevés az élelmiszer bolt, bevásárló központ. Nem tudjuk, de mi alig láttunk. Itt nem működik az, hogy bemegyünk majd napközben valahol egy élelmiszer boltba, veszünk pár zsömlét vagy kiflit néhány szelet szalámival, és meglesz a napi étkezés. Nem, mert bolt sincs olyan sűrűn, mint nálunk és azok sem ilyen jellegűek. A szállásról induláskor esetleg magunkkal vitt szendvics a nagy melegben könnyen tönkre mehet. Egyedüli kiút, a gyakori pizzériákban, vagy kávézókban vehető pizzák, szendvicsek, sütemények vásárlása, ami bizony alaphangon számolva is személyenként és darabonként 3 eurónál kezdődik, ital nélkül. (És nem is biztos, hogy jól fogunk vele lakni.)
Később Rómában megtudtuk, hogy az élelmiszerboltok általában a házak alatt a pincében vannak. Hát ilyen mélységig nem ástuk bele magunkat az olasz kereskedelmi hálózat szerkezetébe!

Ma is viszonylag korán értünk haza. Az otthonról hozottakból összeütött meleg vacsorát követően fagyival leptük meg magunkat. Frissen vettük Poggibonsiban, a teraszunkon fogyasztottunk el, miközben élveztük a toszkán naplementét. Ma is maradt időnk egy kis kártyázásra is. (Most jobb volt a lapjárásom, mint előzőleg, de még mindig nem az igazi!)

7. nap Siena, Casole d' Elsa (07.24)

Mai célunk Siena volt. Navigációs rendszerünknek köszönhetően, a szállásadónk szerinti 35 km-ből több, mint 50 lett. Mivel Colle Val D' Elsa-n keresztülvitt bennünket, ami majdhogynem ellenkező irányban van a célhoz képest, viszont többet mehettünk autóúton.
A szállásunkon lévő földszinti szomszédjainktól (Ráadásul majdnem szomszédok otthon is! Ők Bajáról jöttek. Az otthon köztünk lévő 110 km távolság innen nézve egészen elenyésző.) megtudtuk az indulás előtt, hogy a városfalon kívül van egy nagy parkoló. Azt ajánlották, hogy ott tegyük le az autót. Könnyen megtaláltuk (Via le Vittorio Veneto), de szabad helyre néhány percig vadásznunk kellett. Viszont nem kellett fizetni érte!
Felkapaszkodtunk a falakkal körülvett bástyára, hogy majd onnan a belváros felé vegyük utunkat. Igen ám, de a falak egy téglalap alakú zárt teret (Piázza della Liberta) fogtak közre négy sarkán ék alakú bástyákkal. A tér nem közlekedésre, hanem színházi előadások, koncertek rendezésére szolgált nézőtérrel, színpaddal. Mindez nem lett volna baj (sőt szép volt), csak innen nézve köztünk és a történelmi városmag között "U" alakú szakadék volt, melynek alján többek közt egy stadion is épült, úgy 30 méter mélyen. Így a nagy U betű mindkét szárán végig kellett mennünk, közben útba ejtve a föld alá süllyesztett helyi buszpályaudvar várótermét. Néhány perc múlva már a várva várt főtéren az Il Campo-n voltunk.
A tér tényleg egy kiterített köpenyre hasonlít, de kis túlzással amfiteátrumnak is nézhetnénk. Állítólag a város védőszentje, Sienai Szent Katalin tiszteletére (az ő köpenyének alakja volt ilyen) alakították így ki a teret. Eddig még nem találkoztunk olyan városközponttal, ahol a főtér minden irányból befelé a fókuszpont felé lejt, mégpedig elég jelentősen. A képzeletbeli köpenyt, vagy inkább legyezőt, a kövezettől elütő színű "küllők" kilenc részre osztják. Ezek jelképezik a középkori város kilenc kerületét, melyek külön-külön delegálták magukat a városi tanácsba. Az "amfiteátrum" színpadának helyén méltóságteljesen néz a térre a hatalmas városháza a harangtoronnyal. Minden évben megrendezik itt a téren a híres lovasversenyt, a Palio-t. Ez a helybéliek "magyar vágtája", csak ők egy kicsit korábban, úgy 5-600 évvel ezelőtt kezdték el.
Nyelvünk innen is importált egy jövevényszót. A Palio módosulása a "pálya" szavunk. Eredeti olasz jelentésében azt a selyemkendőt jelentette, melyet a győztes lovas kapott.
A befejezetlen templomrészA tértől néhány méterre találtuk meg a híres befejezetlen Dómot. Néhány percig keresnünk kellett, a "befejezetlenségét", mivel a templom úgy mindenestől, ahogy kell (tokkal vonóval) megvolt. De akkor miért nincs befejezve? A megoldás olyannyira a szemünk előtt volt, hogy épp csak fel nem botlottunk benne (illetve neki nem mentünk). A dóm hossztengelyével párhuzamosan, annak, egyik oldalhajójának falától úgy jó 50 m-re mered az ég felé egy hatalmas fal. Boltívekkel, oszlopokkal, az oszlopok fölött lévő áthidalón kialakított folyosón nézelődő turistákkal. Az oda felmerészkedő kb. 30 m magasból, a fal pedig, durván 40 m-ről tekint le a városra.
A megfejtés valahogy úgy néz ki, hogy ezek az áldott (és kissé becsvágyó) sienaiak elkezdtek építeni egy hatalmas (addig sehol nem volt nagyságú) templomot. Közben pestis járvány tizedelte meg őket, majd háborúba keveredtek Firenzével, amit elvesztettek. A pénzük elfogyott, a falak álltak tető nélkül. Majd a félkész templom egyik sarkát felhasználva (véleményem szerint annak hossztengelyére merőlegesen) építették meg a mai templomukat, melyet mi most Dómnak ismerünk. Így is csodálatos, mi lett volna, ha az eredeti készül el? A Dóm - természetesen - kívülről csupa márványborítású. (Szegények mi mást használjanak, ha egyszer ez van nekik?) A főhomlokzat még a helyi viszonyokhoz képest is, már szinte túldíszített. A timpanonokon csodálatos mozaik képek borítják. A Dóm belülről is pazar, a csupa zebracsíkos oszlopokkal, és a csodálatos kupolával. (Lehet, hogy a firenzeiek féltékenyek voltak rájuk, ezért lett háború a vége.)
A belvárosban tényleg nincs járműves közlekedés, mivel olyan szűkek az utcák, hogy ez lehetetlen. (Hála Istennek!) Az útikönyvünkben leírtakkal ellentétben, sajnos itt is megjelent a tömegturizmus. A középkor áporodott levegője, idillje, sajnos nem ért el bennünket. Bár lehet, hogy rossz helyen, és nem kellő ideig próbálkoztunk vele.

A dómtól búcsút véve utunk a kocsinkhoz vezetett, legalábbis így terveztük. Kriszta szerint a képzeletbeli nagy "U" betű szárának két vége között (torony iránt) a szakadékon keresztül kell, hogy legyen gyalogos összeköttetés. Így megszavaztuk a kérdést, döntetlen lett. Mivel egy nő volt csak köztünk, ezért felé billentettük a mérleg nyelvét. (Kár volt!) Először még örömmel vettük igénybe a helyi mozgó járdákat, de néhány perc múlva rá kellett jönnünk, hogy nincs ilyen út, vagy lépcső. Maradt a kerülő a Via Esterna di Fontebranda, majd a Strada di Pescaia érintésével vissza a parkolóhoz. Ez mintegy 50 percünkbe került erőltetett menetben, a tűző napon, 37 fokos hőségben. Útközben volt egy gyanúsan szűk lépcső felfelé, bokrok között eltűnve. Nem mertük bevállalni, hogy esetleg néhány száz méter után valakinek az udvarán találjuk magunkat egy zsákutca ("zsákösvény") végén.

Innen Casole d' Elsa érintésével már haza, Il Merloba vitt az utunkCasole d"Elsa. Talán még emlékszik rá a kedves olvasó, ennek a városkának a tövében ettük első nap azt a "kiadós, és finom" ebédet. A városfal tövében lévő parkolóban lehet, vagy inkább kell hagyni a kocsit, mivel a városban a járműves közlekedés lehetetlen. Csak a megkülönböztetett jelzést használók, és az áruszállítók hajthatnak be.(A parkoló fizetős, de nem működött egyetlen parkoló automata sem.) Az út túloldalán a városfal mellett lévő nyilvános és ingyenes panoráma-lifttel lehet feljutni a városba. A lifttől pár méterre már a régi városháza előtti téren találtuk magunkat.

Ez a városka valami csoda!! Mintha minden itt felejtődött volna ránk a 13-14. századból. Zegzugos-, sikátorszerű utcák, a falakon kaspókban lógatva rengeteg növény, az ablakokban szintén. A pici templom nyitva bárki előtt, sőt az altemplom, és a templomudvar is. Csak mi bóklásztunk a városkában. Az utcák hűvösében helyi öregek múlatták az időt. Bár beszélgetni nem tudtunk velük, mosolyuk, kedves gesztusaik minden elárultak vendégszeretetükről. A szolgálatban lévő mentősök, a kocsijuk mellett beszélgettek. Semmi tömegturizmus, semmi kosz vagy szemét. Mindenhol rend, tisztaság és nyugalom! És még valami! Itt átjött az, ami Sienában nem. Igen, a középkor varázsa, az idill, ez valami csoda! Igaz, hogy délután 4 és fél 6 között tettük itt tiszteletünket, ami ugye errefelé még a szieszta ideje. Az északi városfalra épült egyik lakóház nyitott teraszára nyugodtan felmehettünk, a háziak kint hagyott székeire nyugodtan ráülhettünk. A kutya nem szólt ránk, nem féltett tőlünk semmit.
Egyébként, erről a teraszról a már korábban meglátogatott San Gimignano nevezetes tornyai is jól kivehetőek voltak. Nem tudtuk volna, hogy mit veszítünk ezzel a városkával, ha nem ugrunk be megnézni, így utolsó toszkánai napunk délutánján!
Igen, ez volt az utolsó napunk Toszkánában, és már sem erőnk, sem időnk nem maradt visszamenni San Gimignanoba, pedig megígértük magunknak. Talán majd legközelebb!

Fél 7 körül már otthon voltunk. Vacsora után búcsúestet tartottunk. Teraszunkról még egyszer megcsodáltuk a toszkán tájat és a naplementét, kicsit kártyáztunk is. Élveztük a kényelmet, annak minden percével.(Főleg annak tudatában, hogy még nem tudtuk másnap hol fogjuk álomra hajtani a fejünket.)

 

You have no rights to post comments

mobil

Telefon: +39 331 8508 145