Andrea kiadó lakásai***

Luccától a tenger felé 10km-rel van ez az új ház amiben 4 apartmant alakítottak ki, mindegyikben 2 hálószoba van és max 5 fősek, tágasak és szépen berendezettek. Az erdőben lévő kis tanyánban alig van pár ház, a kilátás pazar a hegyekre, nyugalom de a város 10km a tenger meg csak fél óra. Nincsen szombati turnus! Már van egy felállított medence

5főre heti 400 euro - főszezonban 550 euro, napi áruk 65-85 euro

Lucca az egyik kedvenc városom, próbálom is mindenkinek mondani hogy ne hagyja ki mert nincsen benne talán az első és legfontosabb látnivalók listájában, pedig szerintem ott kellene lennie. A várost körülvévő középkori falon belül nyugodtan lehet sétálni, nincsen autos forgalom, de rengeteg kis utca, annál is több templom és még annál is több cipőbolt :)  A tenger is max fél óra és Pisa is ugyanennyi, a hegyek pedig különösen szépek a város mögött.  Erről a részről olvashatsz a régiós bemutatóban - klikk ide.

A ház egy kis faluban van, sőt inkább tanyának nevezném, hiszen alig pár házból áll, körben erdőkkel borított hegyeket látni. Az épület új és 2010 tavaszán lett készen, 4 hasonló apartman van benne, külön bejárattal, terasszal, kerttel és van egy privát parkoló is sorompos. Két lakás fent van 2 pedig a földszinten. Mindegyik fűthető ha tavasszal vagy ősszel jöttök (külön kell fizetni.) Lent egy közös helységben van egy mosógép is amit bárki használhat csak mosószert hozzatok hozzá. Aztán 2014ben felállítottak egy medencét a kertben amibe ugyan létrán kell bemászni de egy hosszú kirándulás után jól jöhet.

Az apartmanok 65m2esek, van egy nagy jó nappali amiben kihúzható a 2személyes dívány, egy légtérben van a konyhával, étkezőasztallal. A konyhában nem csak sütő van meg persze tányérok, evőeszközök és persze edények főzéshez hanem van kenyérpirító és kávéfőző. A folyosóról nyílik egy 2ágyas és egy 1ágyas hálószoba de kérésre esetleg egy plusz ágy is befér még (nem közvetlenül a meglévő ágy mellé). Van egy szép fürdőszoba is zuhanykabinnal, ez is teljesen új. Szinte mindegyik helységből ki lehet lépni valamelyik teraszra vagy kertbe.
A kertben van egy grill a szőlőindák alatt, mindegyik apartmanhoz tartozik egy kinti asztal székekkel és napernyővel és vannak napágyak is. A parkoló a ház mögött van és egy sorompóval védett, más nem mehet be (sem ki).

egyéb: A tulajok nagyon kedvesek, Andrea vagy Caty várja a vendégeket de csak olaszul beszélnek. A házhoz két út vezet fel, mindegyik az erdőben sok kanyarral, a rövidebbiknél az utolsó 4 km a kanyargós és szűk. Augusztusban nagy a forgalom a lenti főutakon és akár fél órát is igénybe vesz mire a viareggioi strandra ér az ember autóval, pedig csak 15km. A szomszédos étterem tavaly bezárt :(

Hivatalos apartmanárak 2017ben :

 

euroban április 30ig ápr 30 -juli2 juli2 - aug 20
    szept 24tól aug 20 - szept24  
apartman napi ára 3+2 65 80 90
apartman heti ára 3+2 400 500 550

Az heti árak 7 éjszakára érvényesek de nem kötelező a szombati érkezés és lehet maradni tovább is mint 7 éjszaka (arányosan számolandó). Az ár az adott apartmanra vonatkoznak max 5 főre, tartalmazzák az áram-, gáz és vízfogyasztást, ágyneműket huzatokkal és törölközőket benti használatra. Külön fizetendő a végső nagytakaritás ami 30 euro és az esetleges fűtés. A konyha teljesen felszerelt edényekkel a főzéshez és étkezéshez, van hűtőszekrény, sütő és kenyérpirító. Kutyát lehet hozni heti 30 euro felárért, de csak kis méretű, jólnevelt ebet és nem lehet az apartmanban hagyni egyedül. Kérnek 100 euro kauciot amit visszaadnak elutazáskor ha minden rendben van. Luccában van 2012től idegenforgalmi adó!!!

Foglalás/lemondás: Az apartmanokat 30% előleg befizetésével lehet lefoglalni (banki utalással), a hátralevő összeget és a kauciot érkezéskor kell helyben az apartmantulajdonosnak kifizetni kézpénzben. Aki lemondja a főszezoni foglalást kevesebb, mint egy hónappal az érkezés előtt az elveszííti az előlegét, egyébként nem főszezoninál átírhatja a foglalását egy alternatív időpontra egy éven belül megegyezés szerint. Emailben az új Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. emailcímen lehet érdeklődni magyarul Vikinél, de írjátok bele a szállás nevét vagy számát.

Massarosa falu 5km, Lucca 10km, Viareggio 15km, tengerpart 20km, Pisa 18 km, Lerici (Cinqueterre felé) 55km, Firenze 85km (autópálya), Siena 150km,

contentmap_plugin

Hozzászólások   

0 #5 Rekavicky 2015-02-26 13:08
2014 augusztus (gyerekekkel)

Szia,Viki,
ma ertünk haza Andreától es szeretnem megköszöni ismet a segitsegedet. A hely lelegzetelällitoan szep es nyugodt, nagyon jol ereztük magunkat. Sajnos,a mäsodik heten mär eleg vacak volt az idö,de hät ez van,feltalältuk magunkat,sok lätnivalo van a környeken,neha csak ugy csavarogtunk es szuper dolgokat lättunk.
Köszönjük meg egyszer=)

Aliz es a csaläd
0 #4 Rekavicky 2015-02-26 13:08
2012 aug 22 email



Kedves Viki!
Köszönjük szépen a szervezést! Nagyon jól éreztük magunkat Toszkánában, győnyörű hely! Biztosan visszatérünk még egy párszor, mert végtelen látnivaló van itt.:) Andrea apartmanjában is nagyon kényelmes volt, szép helyen van és nagyon kedvesek voltak a Vendéglátóink!:)
Üdv. Sz. Évi
0 #3 Rekavicky 2015-02-26 13:07
2012 aug 21 email

Kedves Viki!

Köszönjük szépen a segítséget,nagyon jól éreztük magunkat Andrea szállásán. A lakással maximálisan meg voltunk elégedve. A tulajdonosok nagyon kedvesek és előzékenyek voltak, kár, hogy nem beszélnek semmilyen más nyelvet az olaszon kívűl, de azért valahogy megértettük magunkat. A közeli kis étterem is nagyon jó volt, hiszen este, ha fáradtan hazaértünk már nem volt kedvünk a sötétben ismét leautózni a hegyről, itt pedig meg tudtunk vacsorázni ráadásul olcsóbban, mint a városban.
Még egyszer köszi, további szép napot és jó munkát vagy jó pihenés !
L. Ildikó és családja
0 #2 Rekavicky 2015-02-26 13:06
2012 aug 18 email (részlet)

Szia Viki!

Elnézést, hogy csak most válaszolok, de hazafelé még meghosszabbítottuk a szabadságot, és a Balatonnál töltjük a nyár további részét. A szabadság pedig nekem azt is jelenti, hogy csak ritkán nézem az e-maileket. (a gyerekeimmel ellentétben az én korosztályom már nem netfüggő).....

.....Így nagy megkönnyebbülés volt, hogy elmehettünk Andreáékhoz (köszönet érte még egyszer), akik végtelenül kedvesek, figyelmesek voltak egész héten, pontosan az a tisztaság és rendezettség fogadott minket, amire szükségünk volt. Érkezésünk másnapján friss gyümölcs várt a kerti asztalon, másnap paradicsomot kaptunk. Nagyon kellemes az ott lévő étterem, kár, hogy csak hétvégén van nyitva, de az érkezésünkkor ott elfogyasztott vacsora a legjobb volt lelkünk egyenesbe hozásához. Ha Andreáék szállása nem egy meglehetősen kanyargós, lényegében egy nyomtávú hegyi úton lenne megközelíthető, hibátlan és tökéletes lenne. De, aki kifejezetten ezt a fajta izgalmat szereti, és nem fél a sötétben az ismeretlenben autózni, annak biztosan a legjobb, hiszen elhelyezkedésében nagyon jó helyen van, minden közel, és ha már lejutottunk a hegyről, akkor bárhova könnyen és gyorsan el lehetett autózni. (Persze ezt is meg lehet szokni, hiszen az ötödik naptól már én sem sikongattam annyit.)

Nagyon jó volt az a tengerpart (Marina di Vecchiano - ha jól emlékszem), amit a Te írásod alapján választottunk.

Szia:

K. Zsuzsa
0 #1 Rekavicky 2015-02-26 13:05
2012 juli 27 email

Kedves Viki!

Köszönjük a segítséget a nyaralásunkhoz!
A házigazdák nagyon kedvesek voltak és bár nem értettük egymást, mindenben igyekeztek segíteni.
Az apartman is nagyon jó volt, mi voltunk az első vendégek. A szobák nagyok, kényelmesek, a konyha megfelelően felszerelt. Nem volt olyan meleg a lakásban, mint pl. előző héten itthon.
A faluba vezető út elsőre kissé szűknek tűnt, néhol épphogy elfért az autó, de egy-két nap múlva ezt is megszoktuk.

Még egyszer köszönjük!

Üdv,
Edit

You have no rights to post comments

mobil

Telefon: +39 331 8508 145