Rebecca kiadó lakása ÚJ 2017re!!!

Firenze és Pisa között félúton járunk ezért ideális annak aki szeret sokat kirándulni, a ház a főúttól alig 1kmre van. Tavaly lett készen ez a lakás is, több éves felújítás után -itt lehet kicsit elvonulni a városi nyüzsitől de mégsem elsziegetelve nyaralni. A házban csak 2 lakás van, a másikban egy magyar barátnőm lakik a férjével és kislányaival tehát azoknak is jó akik nem beszélnek idegen nyelvet. A kőfalakat ugyan bevakolták de megmaradt a rusztikus hangulat és a berendezést is nagy figyelemmel válogatták őssze sőt nagy részét maga a tulajdonos készítette. Van itt kiskert a ház mögött, több régi motor és wvbusz a műhelyben, gyerekek, kutya, macska és vörös naplemente :)

A kiadó lakás a földszinten van, saját bejárattal: belépve egy légtérben van a nappali Tv-vel, egy sarokdívánnyal ami kihúzható (plusz 2 fő) és egy komplett konyhával és étkezőasztallal. Innen lehet eljutni egy kis előtéren át a két hálószobába, az egyik franciágyas a másik 2 külön ágyas. Innen nyílik a fürdő is amiben varrógépből átalakított mosdószekrény és nagy zuhanykabin is van. A lakásnak több ajtaja is van pl a konyhából és az egyik hálóból is üveges ajtó van így még világosabb.

egyéb- A lakásban van vasaló és hajszárító, a konyhában sütő, wifi internet, de nem lehet cigizni. A legközelebbi városka egy kis bolttal, étteremmel, kávézóval 1,5km, a főút ami Firenze ésa Pisa között megy kb 1km, egy nagyobb város ahol minden van ( Montopoli ) 4km. A lakást du 4-7 között kellene elfoglalni és utolsó nap reggel 10ig kell elhagyni, de ettől el lehet térni ha előre egyeztetjük.

napi apartmanárak 2016ban 4 főre

  • július-augusztus                119 euro
  • egyébként                         83 euro

Az árak 4 főre egy éjre értendők, benne van a közművek, ágynemű és huzatok, törölközők, végső takarítás és a kert használata is. Engedményesen 2 főre is bérelhető. Kutyát is lehet hozni ha jól nevelt.

Foglalás/lemondás: A lakást főszezonban 30% előleg (min. 1 éjszaka ára) befizetésével lehet lefoglalni amit banki átutalással lehet elküldeni a tulajdonosoak, a hátralévő 70%ot elég helyben fizetni a tulajdonosnak érkezéskor kp-ben. Az elküdött előleg (min. 1 éj ára) elveszik ha valaki kénytelen lemondani a foglalását kevesebb mint 72 órával érkezés előtt és nem talál mást aki átveszi a foglalást. Akit érdekel az írjon nyugodtan nekem magyarul az új Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.  emailcímre 

inci 25km, Lucca 30km, Pisa 35km, San Gimignano 45km, Firenze 50km, Siena 85km,

Montelupo Kolostorhotel****

Elegáns, 4 csillagos hotel, légkondis szobák reggelive, van étterem és wellness részleg, medence - régen kolostorként üzemelt. Nyáron a belső udvaron is lehet finomakat enni. A Firenzébe vezető főút csak 1 km, közel az állomás annak aki vonattal közlekedik

2 ágyas standard szoba napi ára reggelivel 74 eurotól

Firenze Residence*** No8

Firenzében található elegáns villa amit szépen felúlíjtottak: megőrízték a boltíveket, kőfalakat és igényesen, nagy figyelemmel rendezték be. Az apartmanok nagy részében egy étkező-konyha-nappali és 1 vagy 2 hálószoba van, különösen igényes a fürdőszoba. Kényelmes megoldás gyerekes családoknak is és az autó nélkül érkezőknek is ideális. Magyar alkalmazott is van!

napi apartmanárak 2 főre 90 eurotól, 4főre 140 eurotól

Greve Fattoria*** No22

A Chianti rész közepén Greve in Chianti közelében található régi gazdasági épületegyüttes apartmanokkal medencével.  A környező szőlőtőkék is a család tulajdonát képezik, fimon a vörösboruk és készítenek olivaolajat is, szívesen megmutatják a pincét is mindenkinek. Helyben lakik a tulajdonos családjával együtt, lehet kérni reggelit. Nincsen szombati turnus!!

heti apartmanárak 2 főre 546-728eu, 2hálósak 4 főre 770-1.162eu és 3hálósak 5-7 fősek 875 -1.820eu

Mirella Háza****

Firenzétől csak 6 km-re van ez a város, aminek elegáns kertvárosában található ez a villa nagy kerttel, olajfa ligettel. A házban van egy konyha és nappali, étkező bent és egy fedett terasz, több kiadó szoba, mindegyik saját fürdővel. Az állomás pár perc és onnan Firenze csak 10 perc vonattal!

2fős szoba reggelivel napi 80-130 euro/éj

Matteo Panzioja*** No11

Egy csendes kisváros központjában található családi panzió, alig 10 km-re Firenzétől - ideális rövid látogatásra, Firenzéhez de a Chianti vidék felderítéséhez is. A hotelszobák szépen berendezettek, légkondicionáltak, van wifi. Ami pedig igazán fontos - a sarokról indul a busz Firenzébe fél óránként.

2 ágyas szoba reggelivel 65-100euro/éj, a 3ágyas 90-125 euro, van 4ágyas 100-150euro

2016ban szinte tele vannak május 11-18ra

Vinci apartmanház**** No15

Vinci egy pici falu egy régi várral, tornyokkal Firenzétől kb fél órára. Nevét az egész világ ismeri, hiszen Leonardo da Vinci szülőhelye. Egy nagyon szép apartmanház az olajfaligetek között megbújó régi kúriában. Medence, borospince és -kostolás is van és közös pizzasütés is kedves háziakkal. 

apartmanárak: 2fős napi 80-100 euro, heti 500-600 euro között, 4 fős napi 110-190, heti 650-1150 euro között (van 6fős is) második hét 20% engedménnyel!

Pontessieve Vár***

Firenzétől alig 15kmre található régi középkori vár melyben az évek során minden melléképületet is felújították és apartmanokat alakítottak ki, 2-11 főre. Az árak mérsékeltek, a berendezés rusztikus, a környezet teljesen középkori, a két medence mellett rengeteg szolgáltatást kínálnak: reggeli és 4este vacsora lehetőség, gyermekprogramok, lovak, nyulak és más háziállatok, lehet kölcsözni biciklit, borospince- látogatás...

2016ban apartmanok heti ára 2 főre 334-595 eu, 4 főre 438-682 eu, 5-6 fősek 550- 1.015eu, nagyok 8-11főre 708-1.505 eu

mobil

Telefon: +39 331 8508 145