kemping*** Edinával ÚJ 2018ra!!

Kemping medencékkel, étteremmel, bungalowkal a tengerparton, akár nagyobb családoknak is kedvező áron és turnusmentesen foglalható! És Edina mindenkit vár magyar szóval

2018as apartmanárak 4-6 főre napi 40-195 euro

Őszintén bevallom gyerekkorom óta nem voltam kempingezni de arra emlékszem hogy imádtam azt a szabadságot és a természet közelségét. Mivel idén 2018ban több kemping is felkerül a weboldalamra ez jó apropót szolgál arra hogy kipróbáljam megint ezt a formát!

A toszkán tengerpart Cecina alatt nekem mindig a Balaton déli partját juttatja eszembe, hiszen a kis utcákban kertes nyaralók sorakoznak, este fagyizó szülők és szaladgáló gyerekek népesítik be a központot. Vannak itt persze kempingek is ahova fiatalok és gyerekes családok is szívesen járnak, szinte mindig a magas fenyőfák alatti árnyas területen találhatók és főként nem sátrakkal hanem bungalowkkal, mobilhomeokkal és lakókocsikkal. Na de ne szaladjunk előre, a homokos strandok mellett van itt egy csúzdapark, állatkert és kalandpark, klikk ide.. Aki pedig kirándulni szeretne az fél óra alatt már Volterra középkori házai között sétálhat de a közeli kis dombtetőre épült városok is nagyon hangulatosak mint Bibbona vagy Bolgheri. További infokhoz klikk ide.

Tehát itt egymás mellett több kemping is van, a bejárattól csak át kell menni az út másik oldalán lévő fenyőerdőbe és az ösvényen pár perc alatt a homokos partra érhetünk. Itt vannak szabad részek ahol bárki letelepedhet de van több fizetős strand ahol bérelhettek napernyőt, napágyakat, van zuhany és öltözőkabin meg büfé. A fizetős strandokról írtam bővebben itt. Esténként be lehet sétálni a városka központjába ahol vannak standok, utcazenészek... de van egy kisvonat is ami a kempingek között megy fel és le. 

A két kemping tulajdonosa ugyanaz és ezért nagyon hasonló szolgáltatásokkal csábítják az utazókat. Mindegyikben van medence, kisbolt és étterem, büfé és mosoda meg persze rendezett utcácskák sok bungalowval.  Az étterem nagyon kedvelt a környékbeliek között is ezért érdemes előre foglalni ha hétvégén akarjátok kipróbálni. Főszezonban van animácio gyerekeknek is napközben és esténként, olaszul, kicsit angolul. A tengerhez távolabbi részen terjeszkedett a kemping, itt van két nagy parkoló és az új kempingben is van úgyanúgy több medence, csúzda, étterem és kisbolt, játszótér, dohánybolt és újságos de szauna és konditerem is. Vannak sátorhelyek több méretben, bérelhető szafari sátor és bungalow (mobilhome) mindenféle méretben. Edina két kisgyerekkel él itt és várja a magyar vendégeket.

Tehát a bungalowk (mobilhome) amiket bérelni lehet egy sorban vannak szemben így talán több magyar család is közel lehet egymáshoz. A recepciótól kb 150méterre vannak, a medencék, étterem félúton van. A másik kemping bejárata kb 350 méterrel van feljebb, itt a recepcio csak 100 m és félúton van az étterem, medence. Mindegyik bungiban van egy étkező rész konyhasarokkal ahol hűtőszekrény, mosogató és tűzhely is van edényekkel és tányérokkal. Aztán van 2 vagy 3 hálószoba amiből az egyik mindig franciaágyas a többiben két külön ágy van esetleg egy 3. is ami a másik kettő felett van keresztben. A konyhai edények, törölközők, ágynemű és huzat biztosított. Mindegyikben van 1 vagy több fürdőszoba is zuhanyfülkével, mosdókagylóval, wc és bidet is. A bejárat előtt mindenkinek van egy kerti asztala is székekkel, általában árnyas tető vagy napernyő alatt. Mindenkinek van egy teregetője. Minden házhoz jár egy parkolóhely ingyen, további helyekért a külső parkolóban fizetni kell. A légkondi nincsen benne van az árban, aki kéri annak bekapcsolják és fizetnie kell. Internetezni a medence és étterem részen ingyen lehet. A tűzgyújtás tilos a kemping egész területén! Aki akar gáz vagy lávaköves grillt használhat a kertben. A medencékben fürdősapka használata köztelező. Animácio vagyis sport és szórakoztató programok vannak júniustól augusztus végéig, a miniclub is ingyenes. A kisvonat június közepétől szeptember közepéig jár a központ és a kempingek között.  

egyéb: Becsekkelni du 4-8 között lehet, elutazáskor reggel 8-10 között kell kiköltözni. Biciklit lehet bérelni helyben a recepcio mellett. A helyi vonat a központba folyamatosan jár, amint felül legalább 8 fő és egészen este éjfélig. A jegy 1 euro ha előre megveszed, 1,50 euro ha a buszon és 20 centtel több ha nem helyben hanem a közeli falvak egyikébe akartok menni pl Bibbona vagy Bolgheri vagy Cecina, Marina di Cecina. 

napi bungalowárak

nyitva 2018 március 29től október 21ig (áprilisban és októberben csak az egyik kemping van nyitva a kettőből)

 júni 1ig  júni.2-22  jún.23-júli.6  júl.7-aug.3  aug. 4-24  aug. 25-31  szept.1-7 szept.8-23
2hálós bungi 5 40 85 100 135 180 115 75 50
3hálós 6 50 95 115 150 195 130 80 55

Nincsen szombati turnus tehát bármelyik nap lehet érkezni és elutazni de főszezonban minimum 3 éjre kell fizetni. Az árban benne vannak a közművek, ágynemű és huzatok, törölközők, alapvető konyhai edények, parkolóhely. Plusz költségek: végső takarítás 40euro, ami kutya esetén 60euro. Légkondicionáló aki kéri 5euro/nap. Parkolás egy autóra ingyenes, további autóhely kérhető napi 2 euroért (a külső parkolóban). Kisebb kutyát lehet hozni előzetes egyeztetés után napi 6 euros feláron. Helyben elfogadnak hitelkártyás fizetést is.Kauciot kérnek érkezéskor ami 100 eu kp-ben és elutazás előtt visszaadják ha minden rendben van. Aki szeretne helyben reggelizni és vacsorázni befizethet félpanzióra napi 14-16 euroért. Aki részt akar venni az esti programokon vagyis előadások, zenés estek az megveheti a clubkártyát ami 5 euroba kerül (12éven felettieknek).  Külön fizetendő az idegenforgalmi adó minden 14 éven felüli vendégnek, május 1-szept 30 között napi 0,50 euro.

Foglalás/lemondás: A foglaláshoz 25% előleget kérnek (min. 1 éjszaka ára) amit banki átutalással lehet elküldeni. A hátralévő 75%ot elég helyben fizetni kp-ben vagy hitelkártyával. Ha valaki lemondja a foglalásást több mint 30 nappal érkezés előtt akkor visszaküldik az előleget csak a banki utalás költségét vonják le. Ha valaki kevesebb mint 30 nappal érkezés előtt mondja le akkor elveszíti a befizetett előleget. Akit érdekel ez a kemping az írjon nyugodtan nekem magyarul az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.  emailcímre

 tengerpart a recepciotól 550m, a másik bejárattól 950m, Cecina 15km, San Vincenzo 20km, Volterra 40km, Livorno 45km, Follonica 45km, Piombino 45km, Lajatico 50km, Pisa 65km, San Gimignano 70km, Lucca 90km, Siena 95km, Firenze 120km

You have no rights to post comments

mobil

Telefon: +39 331 8508 145