A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Noémi apartmanháza*** 2018tól

A Volterra alatti erdőkben, egy pici falu határában található ez a régi fogadó amit Noémiék átalakítottak és most minden magyar vendéget szeretettel várnak fantasztikus kilátással, medencével és nyugalommal.

2019ban az apartmanák ára 2-6 főre napi 80- 190 euro között reggelivel is

Volterra az egyik kedvencem mert még nem annyira ismert mint Siena vagy San Gimignano de hangulata a sok keskeny utcával és kőházzal teljesen középkori. Erről írtam a régiós bemutatóban , klikk ide.. Innen délre egy hegyes-erdős részre ér az ember ahol ugyanúgy kanyarognak az utak de kevesebb a turista és nagyobb a nyugalom és minden zöld nyron is. Noémiék ebben a kis faluban laknak kb 500 méteres magasságban ami uralja a környéket és a 900 éve épült várat mindig más uralkodó kaparintotta magához. Mintha megállt volna az idő a középkorban, a szűk utcákba alig süt be a nap, a kőházak néhol összeépültek, A lakók száma itt még a 300at sem éri el mégis nagy zenei élet van a faluban amit egy holland muzsikusnak köszönhetnek aki nyáron komolyzenei előadásokat tart a régi a főtéren. De van itt sok érdekesség pl a vártorony ami privát tulajdon ezért csak kívülről csodálható, aztán 2 barlang, etruszk temetkezőhely, régi réz és ezüstbánya, eldugott erdei templom és a faluban van egy múzeum ahol a vidéki paraszti élet mindennapjait mutatják be. Ja és ne felejtsük el közeli Larderelleo-t ahol geotermikus múzeum is van meg persze energiát temelnek vagyis a feltörő gőz erejét felhasználva áramot fejlesztenek és a forró vizet felhasználják a fűtéshez is. 

Na de térjünk rá a lényegre vagyis erre a több emeletes középkori épületre ahol Noémi és holland párja élnek és fogadják a vendégeket már több éve. A falu határában található házban alul van az étterem, egy nappali rész Tv-vel ahol dvd lejátszó és filmek is vannak a vendégek szórakozására. Az épület mögött van egy nagy terasz kinti asztalokkal, napernyőkkel, alatta a medence található és ezen a szinten van a kávézó. Itt van bent egy étkező rész ahol kávét, kapucsinot, egy pohár bort lehet inni és aki akar kiülhet vele a medence partjára a kilátásban gyönyörködni. 

A földszinten van 3 apartman és az első és második emeleten 2-2 apartman - összesen tehát 7. A kisebb apartmanok egyhálósak vagyis van egy étkező-konyha rész kihúzható dívánnyal (gyerekeknek), aztán egy hálószoba 2 főre és fürdőszoba ( 2+2 fősek9. A nagyobb apartmanokban 2 sőt az egyikben 3 hálószoba is van, így már egy 6 fős család is elfér. A földszinten van 2 egyhálós apartman és az a 2 hálós amiben a szobákhoz egy belső lépcső vezet, az egyik hálóban franciaágy a másikban egy emeletes ágy van, de nincsen dívány, ezért csak 5 fős (az emeltes ágy alja 2 fős). Az első emeleten jobbra van egy egyhálós apartman, balra a klasszikus 2hálós apartman ahol van kihúzható dívány is az étkezőben tehát 4+2fős. A 2. emeleten jobbra megint egy egyhálós apartman van és balra a nagy 3 hálószobás amiben nincsen dívány így 6 fős. A helységek nem túl nagyok hiszen meghagyták az eredeti középkori épületszerkezetet, a díványok 140 centi szélesek, gyerekeknek ideális.

Nincsen légkondi de a hálószobákban van ventillátor, a konyha/nappaliban van egy tv  (olasz adókkal) a földszintieken külföldi adókat is lehet fogni (magyart nem). Internet wifi kint és a recepcion működik jól, ingyenes. A konyhákban van mindig hűtőszekrény, elektromos vízforraló, kávéfőző, kenyérpirító, mikorhullámú sütő és persze edények, evőeszközök, poharak főzéshez és tálaláshoz.

 

Az épület mögött közvetlenül találjuk a medencét ami egyik oldalán mélyebb és 2017ben lett felújítva. A medence körül napágyak, árnyas tetők, egy kinti zuhany és a sarokban a lugas alatt egy jacuzzi és ping pong asztal is a vendégek rendelkezésére áll. Noémiék szoktak csinálni egy közös vacsorát amire be lehet jelentkezni és itt a medence mellett kezdik egy aperitivo-val. Ez a szállás ideális azoknak akik PIHENNI JÖNNEK, elvonulni a zajos városi élettől de nem egy erdő mélyén akarnak egyedül ücsörögni. Nem ajánlom azoknak akik elöszőr jönnek Toszkánába és a leghíresebb  látnivalókat tervezték be mert innen elég messze vannak.

egyéb : Noémi magyar tehát nyelvi problémáitok itt nincsenek. A medence 6x12 méteres, mélysége 120-240 centi a két oldalon. Tilos dohányozni az épületen belül. A faluban csak egy kis vegyes bolt van ahol szendvicset és üdítőket is árulnak este pedig étteremként működik de a legközelebbi boltot 12kmre találjátok, Pomarance faluban. 

2020as heti apartmanárak önellátással

Korai foglalóklnak 10% kedvezmény!

 euroban max fő ápril 25 - júli.5 júl. 18 - aug. 22  júli. 18 - aug. 22 végső
    aug. 29- szept. 26 augusztus 22-29   takarítás
egyhálós apartmanok 2+2 600 880 950 45
    700 980 1.050 45
kéthálós apartman 5 770 1.070 1.120 55
kéthálós apartman 4+2 910 1.230 1.330 65
3hálós apartman  6 1.190 1.480 1.620 75

 

Az árak tartalamazza a közműveket, ágyneműt és huzatokat, törölközőket heti cserével, fűtést és medencehasználatot napágyakkal és idén a végső takarítást is. Főszezonban csak szombati érkezéssel lehet foglalni 7 éjre egyébként kevesebbre . Főszezonban az árban benne van egy pizzás este is italokkal, egyébként nincsen reggeli vagy vacsora csak adott napokon amit érkezéskor lehet megtudni. 

Foglalás/lemondás: Az apartmanokat főszezonban 30% előleg (2 éj esetén 1 éjszaka ára) befizetésével lehet lefoglalni. Ezt banki átutalással vagy a hitelkártya adatokkal lehet intézni, vagyis elküldeni a tulajdonosoknak az adatokat. A hátralévő 70%ot érkezés előtt 15 nappal kell legkésöbb ugyanígyeljuttatni nekik. Az elküdött előleg elveszik ha valaki kénytelen lemondani a foglalását és nem talál mást aki átveszi a foglalást. Akit érdekel az írjon nyugodtan nekem magyarul az   emailcímre

 Volterra 35km, Massa Marittima 40km, San Gimignano 42km, Siena 50km, Lajatico 1 óra, tenger Castagneto Carducci 65km vagy Follonica 60km, Firenze másfél óra, Livorno több mint másfél óra

contentmap_plugin

Hozzászólások   

0 #3 Viki 2019-08-25 15:02
2019es vendégek
Kedves Viki!

Ezúton szeretném megköszönni a családom nevében is az a felejthetetlen hetet amit Toszkánában tölthettünk. Segítségedet a szállás foglalásban, a jó tanácsokat és a hasznos úti tippeket. Mindent sikerült megtalálnunk, megnéznünk amit elterveztünk. A ház -úgy ahogyan írtad- valóban távol esett a nagyobb városoktól, de a táj szépsége, nyugalma mindig lenyűgözött és felfedeztünk csendes nyugodt kis településeket.

Minden jót és nagyon szép napokat kívánok számodra!

K. Tünde
0 #2 Viki 2018-09-15 11:04
2018 juni vége
Kedves Viki!

Köszönöm, hogy jeleztél, ezzel újra eszembe jutottak azok a szép napok, amit eltöltöttünk. A nagy rohanásban teljesen megfeledkeztem erről.

Nos a szállással kapcsolatosan csak azt tudom elmondani, hogy mi nagyon meg voltunk elégedve vele, tiszta rendes nyugodt környezet, jól fel-
szerelt, mind a medence mind pedig az apartman.

Rendkívűl jó házigazdáink voltak, rengeteg plussz infot segítséget kaptunk Tőlük. Étkeztünk is náluk ami színvonalas jó minőségű volt.

Tanácsokkal is elláttak, igy tudtunk mind Volterraban, mind Siennában jól parkolni közel a városközponthoz. Ez a mélygarázst jelentette,
ahol természetesen volt hely, és miután én viszonylag nehezen tudtam volna hosszú kilométereket gyalogolni, igy nem kellett.

A terveinkből csak részben tudtunk megvalósítani, így maradt még hátra néznivaló.

Összefoglalva nagyon köszönöm a segítségedet, gyönyörű 10 napot töltöttünk el, nem rohantunk, szép nyugodtan terveztük meg a
látnivalókat, élveztük a tájat, az ízeket, és visszatérünk ahogy módunk lesz rá.

Köszönöm szép napot, jó munkát Neked

Üdvözlettel
Zsuzsa
0 #1 Viki 2018-06-16 12:54
2018 juni elején:
Szia,
sajnos kicsit zsúfolt volt a programunk és nem mentünk végül Lajaticó felé.
Noémiéknél fantasztikusan éreztük magunkat, minden nagyon jó volt, ajánlani tudom őket , a környék is gyönyörű.
Mi a Follonicai tengerpartba szerettünk bele, majd később ezzel kapcsolatosan kereslek.
Sajnálom hogy személyesen nem találkoztunk azonban nagyon köszönöm mégegyszer azt a tömérdek mennyiségű információt amit az oldaladra felteszel. A nyelvismeret hiánya így nem gátolt bennünket szinte semmiben.Nagyon pontos aktuális és gyakorlatias, célszerű információkkal látod el az utazókat. Óriás pirospont ezért.
Ha jössz valamikor Budapestre és lesz kedved és időd egy kávéra velem írjál.
Nagyon szép élményekben gazdag nyarat kívánok és neked is jó nyaralást.
Andi

You have no rights to post comments

mobil

Telefon: +39 331 8508 145