A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Uffizi képtár és az Akadémia

Firenze fő látványossága, a reneszánsz művészet legszebb alkotásai köztük Michelangelo, Leonardo, Donatello..... nekem Botticelli a kedvencem, de hogyan lehetne objektíven 'leg'-et választani ?! És ugye Michelangelo Dávidja amiért az Akadémiába kell átmenni

Uffizi Képtár- Galleria degli Uffizi

Mikor elöször voltam itt én is végigálltam a sort - két és fél óra volt hideg szélben, de megérte. Másodszorra a barátnőmet kísértem el és nem kellett várnom, mert foglaltunk jegyet előre. Harmadszorra volt a legjobb dolgom, mert idegenvezető kísért, és kijárt nekem az a kegy is, hogy a Vasari folyosón is végigmehettem, ami többnyire zárva van a nagyközönség előtt. A képeket 2016 februárjában csináltam mert már szabad azóta, de szinte minden évben megyek mostanában mert barátnő, barátok jönnek látogatni és szívesen megyek.

Az Uffizi épületét az 1500-as évek közepén építették Vasari tervei alapján a Medici család megrendelésére. I.Cosimo de Medici szerette volna, ha a közigazgatási hivatalok egy helyen összpontosulnak. Innen is ered a neve, hogy eredetileg irodák, azaz uffizi-k voltak benne. Az U alakú épület első emeletén Vasari vasmerevítőket épített be, mert szinte végig ablakok vannak a belső részén.
Közben elkészült az egy kilométer hosszú Vasari folyosó is, amely egészen a Pitti palotáig vezet -át a Ponte Vecchio üzletecskéi felett - és neves festők alkotásai, sőt önarcképei díszítik a falat.
Aztán, amikor a család nem is olyan sokára a Palazzo Vecchio-ból átköltözött a Pitti Palotába, az Uffizibe szánt hivatalokat a régi palotába költöztették. Az Uffiziben pedig elkezdték gyűjteni a Medici család tulajdonában álló képzőművészeti alkotásokat. Az utolsó Medici, Anna Maria di Luisa is szülővárosa múzeumára hagyta értékes képzőművészeti gyűjteményét, az Uffizit magát pedig Toszkána államára azzal a kikötéssel, hogy onnan semmit nem lehet eltávolítani. 

Olyan nagy művészek alkotásait tekinthetjük meg, mint Rembrandt, Caravaggio, Rubens, Van Dyck, Dürer .... Sajnos 1993 májusában a maffia bombát rejtett el egy, az Uffizi melletti utcában parkoló autóban, amely felrobbanva több embert megölt, megsebesített és kárt tett a múzeumban is, tönkretéve néhány értékes alkotást.

2016os saját képeim:

Nyitvatartás: Kedd-Vasárnap 8.15-18.50, hétfőnként zárva és újévkor, május 1-jén, karácsony napján is. A jegyiroda bezár 18.05-kor! Éjszakai nyitvatartás van nyáron kiemelt napokon ami azt jelenti hogy nyitva maradnak éjjel 22,00 óráig, a jegypénztár és a bejárat 21.10kor zár be- általéban junius első hetétől szept utolós hetéig. Vannak ingyenes napok de ezt a muzeumos menüben írom mindig le és fríssítem, klikk ide.

egyéb: az épületnek két bejárata van az oszlopos részen középen állnak sorba akiknek van jegye mert foglaltak előre ( vagy megvették a Firenze Card-ot de ez a covid óta nincsen ). A kasszákhoz érve veheted át a jegyet ha előre kifizetted (vagyis a weboldalukon foglaltál) vagy bemondod a foglalási számot és helyben fizetsz ha telefonon intézted. A jegyekkel mehettek tovább és ha akarjátok a ruhatárba beadhatjátok a táskáitokat, de csak a közepes, hátizsák méretűeket, és kabátokat nem fogadnak el (???!!!). Itt lehet kivenni audioguide-ot is ami egy nyakba akasztható távírányítóra hasonlít de a füledhez téve az adott termekben kiírt számokat beütve meghallgathatod a kép vagy terem történetét. Aztán fel kell menni a második emeletre ahol kezdődik a látogatás és aztán a végén le kell menni a földszintre és ott visszajönni. Fent a folyosó végén van a kávézó panorámaterasszal ahonnan a Palazzo Vecchio homlokzata szinte karnyújtásnyira van (wc-k is itt vannak). A kijáratnál nem egy hanem legalább 3-4 szuvenirbolt van, könyvekkel és videokkal, gyerekjátékokkal gazdagítva .

Jegyek: 2018 óta a belépőjegy ára: € 20euro, kedvezményesen az EU állampolgárok 18-25 év között, csak 2 eurot fizetnek, 18 év alatt ingyenes. Akik télen jönnek november 1- és február 28/29 között azoknak olcsóbb a belépés (12 euro). Most drágább lett a jegy de több kiállításra is érvényes: Galleria delle Statue e delle Pitture, Gabinetto dei Disegni e delle Stampe, Aula Magliabechiana. Más múzeumokban is megemelték a jegyárakat de van egy cumulativ jegy ami 3 egymástkövető napra érvényes és az Uffizibe-Pitti palotába- Boboli kertbe egyszer be lehet vele menni SORBANÁLLÁS nélkül. Ennek ára 38 euro, kedvezményes 21 euro és aki télen jön annak csak 18 euro illetve a kedvezményes 11 euro, ismétlem 3 napra. Egyetlen megkötés hogy az Uffizivel kell kezdeni és oda kell egy pontos időpontot mondani amikor be akartok menni, a többi múzeumba meg akkor mentek a jeggyel amikor akartok (utána).  A jegyfoglaláshoz a hivatalos weboldal klikk ide.

Már csak télen érvényes hogy minden hónap első vasárnapján ingyenes a belépés EU államok polgárainak vagyis 2019ben csak márciusig és októbertől megint. Évközben viszont egy csomó helyi ünnep idején ingyenes a belépés nyáron is, amiket a jegyes cikkben találtok meg. Az ingyenes napokra nem lehet előre foglalni a weboldalon jegyet de a sorbanállás elkerülésére egy automatából kapsz időpontot amikor visszamehetsz sorbanállás nélkül. Bővebb infó vagyis időszakos kiállítások és előre foglalás vagyis bejutás sorbanállás nélkül a MÚZEUMOK menüpontban, klikk ide

Akit egy virtuális utazás is érdekel Európa egyik leghíresebb múzeumában, itt megteheti: klikk ide.

 * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * 

Akadémia - Galleria dell'Academia

Nem tudom elrejteni azt a tényt hogy nekem személy szerint az Akadémia mindig mumus volt és marad. Talán azért mert Dávid nem varázsolt el soha másokkal ellentétben de utolsó 2016os látogatásom sem változtatott ezen. Ezzel persze senkit sem szeretnék lebeszélni róla csak azt érzékeltetni hogy a művészet (is) egy szubjektív dolog. Méretre sokkal kisebb mint az Uffizi, szerintem 1 max 1,5 óra is elég rá, termeiben a XIII -XVI századi remekműveket nézhettek meg, főleg vallásos képek, ikonok, de van egy gipsz-szobor-tár is meg hangszerek is. Persze Michelangelo híres Dávid-ja miatt jön ide mindenki szerintem de emelett van még 7 márványtömb amik félig elkészült szobrai a művésznek- na ezek pl nagyon tetszenek nekem is. 

Ezt a gyűjteményt is a Medicieknek köszönhetjük akik 1784ben alapították meg mostani helyén ezt a szépművészeti kiállítást ai már 200 éve létezett és gyarapodott. Fő látnivalója vagyis a Dávid szobor 1783ig a Piazza Signoria téren állt majd egy fadobozban várt 9 évet arra hogy a direkt számára kialakított helyen és alapon végre megint látható legyen. 

Címe: Via Ricasoli, 58/60, Frirenze belvárosa, csak gyalog lehet megközelíteni. Weboldaluk galleriaaccademiafirenze.beniculturali.it

Nyitvatartás: Kedd-Vasárnap 8.15-18.50, zárva tart: hétfőnként, újévkor, május 1-jén, karácsony napján. A jegyiroda bezár 18.20-kor, mindenkit kiterelenk 18,40től. 2018ban már itt is lesz éjszakai nyitvatartás nyáron ami azt jelenti hogy minden kedd este nyitva maradnak éjjel 22.00 óráig, a jegypénztár és a bejárat 21,10kor zár be- junius első hetétől szept utolós hetéig. 

egyéb: Nincsen ruhatár ezért nem lehet bemenni táskával. Metáldetektoron kell átmenni a bejáratnál, az éles és veszélyes trgyakat elvehetik! Nem lehet bevinni fél literesnél nagyobb üveg vizet.  Itt is lehet venni audioguide-ot is ami több nyelven ad infot. Itt is van a végén bookshop meg szvenir meg egy kis mávészeti bolt, írószerek... A múzeumban van lift és toilet a földszinten, mozgássérültek is látogathatják szinte minden termét. 

Belépőjegyek: 2019ben a felnőtt jegy: € 12 euro,  kedvezményes EU állampolgárok 18-25 év között 2 euro, 18 év alattiaknak ingyenes. Aki akar ide is lehet előre foglalni időpontot fejenként 4 euroért. és a Firenze Card-dal ingyenes a belépés. Audioguide 6 euro, dupla vagyis 2 főre 10 euro- magyarul nincsen de 6 nyelven igen.  A hivatalos weboldaluk a jegyvásárláshoz a b-ticket vagyis klikk ide

Minden hónap első vasárnapján ingyenes a belépés EU államok polgárainak de nem lehet előre foglalni vagyis sorba kell állni mindenképpen mindenkinek. Bővebb infó vagyis időszakos kiállítások és előre foglalás vagyis bejutás sorbanállás nélkül a MÚZEUMOK menüpontban, klikk ide

contentmap_plugin

You have no rights to post comments

mobil

Telefon: +39 331 8508 145