A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Ajánlanék pár toszkán éttermet

Azok az éttermek, ahova mi szeretünk járni és azok a Michelin csillagosak ahova csak szeretnénk :))

frissítve 2025 febr 

A volt férjem szerint mi magyarok azért eszünk, mert éhesek vagyunk, míg az olaszok az élvezetért. Ez azt is jelenti, hogy nagyon ritkán ugranak be egy étterembe csak úgy enni, akkor már inkább egy szendvics a kávézóban. Az étteremre rá kell készülni, össze kell trombitálni a társaságot, oda kell telefonálni, hogy legyen hely és aztán kiöltözni. A helyválasztás hosszú időbe telik, mindenkinek van joga beleszólni, sőt előkerülnek a híres étterem-könyvek, mint pl a Michelin, Gambero Rosso vagy a Tripadvisor weboldal. Vacsora előtt jól esik egy aperitivo egy elegáns bárban ahol koktélt vagy csak egy pohár pezsgőt, fehérbort kortyolva várjuk a többiek befutátását - természetesen a bárpulton kirakott falatkákat majszolva, amitől én már jól is szoktam lakni. Aztán persze akár másfél órát is autózunk egy jobb hely miatt, gondosan tanulámányozzuk az étlapon a fogásokat, több fogást rendelünk mint otthon egy esküvőn szokás......aztán az elmaradhatatlan kávé vacsora után és késő éjjel állunk fel az asztaltól. Egy ilyen este a zsebek is kiürülnek rendesen és nekem sokszor lelkiismeretfurdalásom is van de egyszerűen az olaszok ezt élvezik, nekik ez kell.

Régen hetente jártak el az olasz családok vacsizni, ami lehetett egy egyszerű pizzéria szombat este vagy luxusétterem vasárnapi ebédre. Aztán egyre ritkábban és most a Covid óta megint kedvet kaptak hozzá bár sok étterem végleg lehúzta a rolót 2020/2021ben. Az árak magasabbak mint Magyarországon és ugynaúgy vannak kis falvakban egyszerübb olcsóbb helyek és persze nagyon híres és drága éttermek

érdekesség: itt nálunk Toszkánában ha az olaszok elmennek együtt enni akkor a számlát annyi felé osztják ahányan vannak, nem érdekes ki mennyit és mit is evett. Kb 20-80 (!) eurot fizettünk ki eddig fejenként a különbözö éttermekben. A legtöbb helyen van coperto vagy servizio amit pluszban kell fizetni a felszolgálásért, fejenként 1-5 euroról beszélünk vagy/és 10% a végösszegből. Borravalót viszont éppen ezért nem szoktak a számlára fizetni viszont ha a pincér kedves volt hagyjatok ott pár eurot neki az asztalon, az akkor az övé lesz.

 

A   L E G J O B B A K

Ezek az éttermek többnyire télen zárva tartanak novembertől márciusig legalább. Étlap létezik de mégis többnyire a degusztációs menüket szokták ajánlani amiben több fogás van akár 10 is, de mindegyik kisebb. Az italok nincsenek benne a menük árában- van lehetőség itallapról választani vagy megnézni a vine-paring ajánlatot amikor mindegyik ételhez ők hozzák az odaillő pohár bort. Szinte mindig jóval előre kell foglalni asztalt on-line rendszerben vagyis a weboldalon keresztül.

A Gamberorosso weboldal 2025ös cikke alapján:

Firenzében van az egyik legrégebbi, legismertebb ilyen étterem az Enoteca Pinchiorri , menü Espressione 350 euro, menü Madre Terra 325 euro. A Santa Elisabetta étterem a 260, 250 e 230 euros menükkel,. A Saporiumban a szabadon választott menü 210 euro, a többi 170 euro. A híres Gucci Osteria ( Massimo Bottura nevével fémjelzett) 200 euros menüvel várja az ínyenceket. Az Atto (Vito Mollica ) 200 euroért kínálja a Grand Tour di Mare menüt és 165 euro a 'la Corte degli Imperatori'.

Lássuk a vidékieket: egy igazi meglepetés a Bracali 280 euros menüje Massa Marittima-ban. Az Il Piccolo Principe étterem Viareggio-ban 250, 200 és 175 euros menüket kínál. Aztán a maremma részen a Da Caino Montemerano-ban (240 e 190 euro), és a közelben Castiglione della Pescaia-ban az egyik Enrico Bartolini féle étterem a La Trattoria alla Badiola menük 210 és 200 euroért. Sienától délre Montalcino mellett Castiglion del Bosco-ban van a Campo del Drago   ( menük 210, 180 és 170 euroért), és ott van még az Arnolfo étterem Colle Val d’Elsa-ban 200 euros menüjével.

Lássuk a 200 euro alatti menüketFirenzében az Il Palagio  (195 és 160 euro) és nemcsak Leonardo miatt járnak a közeli Vincibe hanem az Atman étterem miatt is (170euro), de a weboldaluk jelenleg nekem nem jön be. A közelben Tavarnelle Val di Pesa-ban az Osteria di Passignano  (130), . Lássuk a tengerparti éttermeket: Viareggioban a Lunasia (160 és 140 euro), Romano  (155 és 145 euro ) . A tengernél maradva ott van Forte dei Marmi, a tengerparti luxusfalu étterme a Lux Lucis  (190 euro és 150 euro ) és a Bistrot (130, 115, 110 és 90 euros menükkel) és a Lorenzo (160, 140 e 130) és a La Magnolia  ahol nincsen info a menük árairól. Délebbre  a tengernél Bibbonában van a La Pineta  (90 e 80 euro). Beljebb Castelnuovo Berardenga-ban az Il Poggio Rosso (195 és 175 euros menük ) és az Il Visibilio  (150 euro) 

Kiegészítés: tőlünk Lajaticotól csak 10 perc autóval Canavacciuolo séf új étterme ami egy Michelin csillagot kapott, a l'Aqua Vineyard. , menük 165/190 euroba kerültek tavaly.

A teljes lista toszkána Michelin guide (csilagos vagy sem)  éttermeivel itt található, klikk

 

A FIRENZEI éttermeket külön cikkben találjátok, klikk ide.

 

Tehát a mi listánk - nem rangsor!

- Casa Masi, egy rusztikus, családi vidéki étterem nagy kerttel Montaione alatt a San Miniato felé vezető út mellett (csak foglalással) weboldal, telefonszám: +39 0571 677 170

- 4Gigli, panoráma terasszal Montopoli belvárosában, középkori ételekkel is (pl naracsos kacsa). weboldal, telefonszám: +39 0571 466 878

- Ti ajánlottátok az Osteria la Gramola éttermet, ez Tavarnelle Val Di Pesában van, weboldaluk

- San Gimignano ugyan nagyon turistás de a kedvencünk a Chiribiri(ejtsd Kiribiri), cska pár asztal de jó a kaja  weboldal tel szám +39 0577 941948 És az Osteria del Carcere, San Gimignanoban, pici, családias inkább trattoria, telefonszám 0577 941 905 szerdán zárva. Ti ajánlottátok a RiccaPizza-t, csak facebookos oldalat találtam, klikk

- a legjobb steaket itt ettük : Benito, Orentanoban (Bientina és Altpoascio között) . A 70es évekbeli csempés padló és berendezés nem csábít mégis lehetetlen helyet kapni foglalás nélkül. A menü igen rövid, egy kis előétel mellett csak steak van, köretnek saláta vagy bab és 2 féle édesség, éjfélkor is fogadnak  telefonszám +39 0583 23155

- Rappolano Termében ti ajánlottatok egy jó éttermet, az Osteria il Granaio-t. 

- Da Delfina, világhíres a steakjük Artimino kis faluban Firenzéhez közel, rusztikus, turistás egy kicsit, panorámaterasszal. Weboldal , telefonszám +39 055 871 8074

- szuper pizza a tengerparton? Marina di Cecina, Oltrepizza, már du 6kor nyit vacsorára 

- Pisa és pizza, vagyis a Zenzero egy teljesen új, nagy industriális épületben kialakított modern berendezéssel de teljesen egyedi pizzákkal is: kagyló, rák, körte-sajt, amiből lehet kérni szeleteket és téma szerint összeállított menüsort pl 5 féle tengerit. Mindenképpen előre kell foglalni, van terasz és nagy parkoló de kiesik a belsároshoz képest, a ferde torony és a Carefour közötti részen. Vagy a belvárosi hagyományos pizzéria a Pizzeria Martino, a Piazzetta del Crocifisso téren. 

- másik szuper nápolyi pizzeria Follonicában a La Taverna di Pulcinella, fatüzeléses kemence, 3 perces sülés, hólyagos tészta... meg mozzarella di buffala, kagyló polip

- Elba szigete, Portoferraio La centrale Gourmet amit a helyben élő Zsuzsi ajánlott

 

Itt Lajatico közelében

- Officina Bocelli az új designer kávézó és hétvégén étterem is, profi kiszolgálás, elegáns belsők, minőségi kaja, kerthelység és gyakran változó menü. Közepesen drága és hétfőn zárva. weboldal tel szám +39 0587 398143

- Molino d'Era, Volterra alatt: hosszú menü, kedves kiszolgálás, pizza, hal, húsok, hátul kerthelységgel. Cím : 439dir úton a 6,4es km-nél telefonszám +39 0588 33220

- Agriturismo Santa Vittoria vidéki étterem Volterra mellett panoramaterasszal, nyáronb ebédre is nyitva, télen csak hétvéégn este vadételekkel hiszen egy erdő közepén van. telefonszám

- Volterrában van a  Da Beppino étterem, több helységes, kinti asztalok és nem zár be ebéd után, nyitva 12,30-23,00ig. Klasszikus toszkán ételek, steak, bruschetta, ribollita. Weboldaluk És ti ajénlottátok a La Mangiatoia éttermet ami szerintem pizzeria de nem találok weboldalat , címe via Gramsci, 35 és telefon 0588 85695 

- da Carlo ha tengeri ételekre vágyunk csakis ide megyünk, de van pizza és tészta is. Az út mellett van de nyáron az oldalsó kerthelységben lehet enni, szerdán zárva . weboldal tel szám +39 0587653140

- Verde Oasi - egyszerübb , vidéki étterem a Volterra-tenger közötti úton ( isteni a vaddisznó pörkölt) és a pizza

- fantasztikus kilátással Volterrában a Fornelli megújúlva 2016tól 

- Gusta Pizza nyitvatartása 11,30-15 és 19-23 de hétfőn zárva van

 

tengerparti/halas éttermek:

- Ristorante le Meraviglie - Camaiore felett Montemagno-ban, vadételek és minden más toszkán fogás, nagy de érdemes előre foglalni

- Casablanca Viareggioban a parti sétányon ez a kedvencem ( kostoljátok meg a padellata-t)

- Cecinában a parti sétányon Ristorante da Andrea zárt de üveges terasszal, isteni halas cuccokkal

- Donoratico (Marina di Castagnetto Carducci) közvetlenül a parton a La Tana della Pirata halas étterem

- Vada szintén strandos étterem ahol nyers tengeri cuccokat is nyugodtan rendelhetsz (persze nem olacsó) La Barcaccina , aperitivo is van hétvégéken

- San Vincenzo tengerpartján az egyik legjobb étterem a Papaveri e Mare

- a másik San Vincenzoban a La Bottega del Mare

La Cascina - elegáns, üveges, teraszos, zenés Montecatini Termében (tengeri ételek és drága de jó), éjjel is nyitva van

- tengeri ételek távolabb a tengertől- Ponsacco belvárosában a Ponte di Sacco étterem

- tengeri ételek, pizza , terasz, korai nyitás- ez a Ristorante da Carloétterem Selvatelle szélén, nem puccos de rendes, tiszta és egy magyar származású lány is dolgozik itt

  

Hozzászólások   

0 #2 Rekavicky 2015-09-13 13:52
Szep jo reggelt,

Sajnos mint minden jo a mi nyaralasunk is veget ert... Viszont olyan szinten vagyunk halasak az alltalad ajanlott helyekert, h azt igy levelben megkoszonni tan nem is lehet... Nagyon sok helyett vegigjartunk, oriasi segitseg volt az oldalad (igaz meg jobb lett volna ha kicsit korabban ratalalok ;)
Az ettermeket majdnem egytol egyik folkerestuk: az elso napi pizza, a Luigi fogadoja, majd a hires Da Delfinaban evett steak... hmmm - mar bocsanat a szoert - de ezt talaltam mondani a paromnak: gasztronomiai orgazmusom volt :)

A jo borokat, a vedegszeretetet mar meg sem emlitem, foleg neked aki ott el.

Mindent nagyon-nagyon koszonunk es igerem legkozelebb a szallast is rajtad keresztul intezzuk, h neked is megerje egy kicsit ;)

Tovabbi kellemes napot.

Tomi
(2015 szept email)
0 #1 Rekavicky 2015-02-06 16:08
Kedves Viki!

Nem akarlak untatni az úti beszámolónkkal, de még egyszer köszönöm a segítségedet, nagyon szép helyeket ajánlottál. Igaz, ez Toszkánában nem annyira nehéz. Az utunk csodás volt, rengeteg szépet láttunk. Ha megengeded én is ajánlanék egy kis éttermet, ahol jó a kaja, kellemes a kiszolgálás, persze Te biztosan sok ilyent ismersz, de minket megfogott, sok Michelin csillagos étterem elbújhat mellette (különösen a szarvasgombás tésztájuk mellett)

http://www.illocalediguido.it/

A családunk nagyon szereti Olaszországot, egy évben többször is megyünk hol magán, hol hivatalos útra és ahogy látom, még sok szép hely maradt.
Minden jót kívánok neked és köszönet:

S. Éva (2014 juni)

You have no rights to post comments

mobil

Telefon: +39 331 8508 145