mikor megtudtam hogy csak 12en lesznek az osztályban nagyon örültem. Aztán elkezdődött sz iskola és rájöttem hogy még ez sem pozitív ha a tanár meg minden más rossz. Legalábbis az én mércém szerint aki ugye nem ezen nőtt fel.
frissítve 2024 május
Ezt a stori az olaszokat totál hidegen hagyja míg a magya barátaim tátott szájjal, hüledezve hallgatják. Történt hogy 2010 májusban beirattuk a gyereket az iskolánkba, ami a faluban van. Aztán eljött a nyári szünet és titkon vártam hogy jön majd valami levél vagy visszaigazolás hogy örülünk hogy ide hozza a gyerekét, várjuk szeretettel, x lesz a tanárnéni, ekkor kezdünk, ezt kell hozni első nap.... De semmi hír és ugyan közben megtudtam hogy az iskola majd csak szept közepén kezdődik én szept 10én már tükön ültem. Megláttam egyik nap hogy nyitva a suli kapuja, betelefonátam de egy takarítónő vette fel aki közölte hogy szerinte holnapután kezdődik az iskola de azt hallotta hogy az első nap kapásból értekezlet miatt elmaradnak az első órák. Izgatott keresgélés után megtaláltam az iskola igazgatóság számát ami a közeli városban lévő központ, ahonnan a kis iskolákat is vezetik. A portás majd egy titkárnő után magát az igazgatót kapcsolták nekem mert senki sem értette mit akarok. Én csak annyit mondtam hogy beirattam a gyereket májusban de nem kaptam semmit azóta. Közölték hogy nem is küldtek semmit, majd vigyem a gyereket a suliba szept 15én 8.40re. Ezt tudnom kellene, mert mindig így van. Kérdeztem hogy ki lesz a tanárja? mit vigyen? órarend? tízórai kell-e ....de erre azt válaszolta az igazatónő hogy kérdezzem meg egy anyukákat.
Mi van??
Hát felhívtam 3 anyukát akiktől begyűjtöttem az info-morzsákat, mindenki hozzátett valamit. Mivel tényleg volt értekezlet első nap 10.30ig, mondták hogy ők be sem küldik a gyereket aznap mert nincsen aki elvigye akkor hiszen ők dolgoznak. És valóban 3an voltak az első nap az osztályban. Akkor még nem tudtam de ez a rendszer(telenség) mindenre jellemző és a következő fél évben rengeteg álmatlan éjszakám volt emiatt. Na és persze én voltam és vagyok is azóta a fekete bárány az iskolában.
Aki magyar iskolából hozza át a gyereket az egy kényelmes időszaknak néz elébe mert az első évben a gyerek alig tanul mégis osztályelső. Ha viszont egy olasz iskolából viszel haza egy gyereket Magyarországra az kapásból 1 de volt hogy 2 évet is lejjebb folytatta a tanulmányait. Az iskola sokkal kevésbé stresszes, nem buktatnak de sajnos a tudásuk is jóval elmarad az otthoni gyerekekétől. Hogy ez kiskorban rossz-e vagy sem azt mindenki maga dönti el. És ne feledjtek hogy ez egy falusi iskola Toszkánában tehát lehet hogy Milanóban más a helyzet.
Az iskolát minden 6 életévét betöltött gyerek elkezdi illetve azok is akik csak 5,5 évesek és a következő 6 hónapban töltik be csak a 6. évet. Nem lehet halogatni !
Az első 5 évet a scuola elementare-be járnak majd 3 évet a scuola media-ba, ami egy teljesen külön iskola, más épület, más tanítókkal. Az elementare-ban most megint 'egy tanár' tanítja az összes főbb tárgyat, mások a szaktantárgyakat mint zene vagy testnevelés... Amikor hiányzik egy tanár akkor nincsen helyettesítés hanem elosztják a 12fős osztályt 4 felé és beülnek rajzolni a többi osztályba, a hátsó padokba. Nincsen váltócipő ( nincs latyak) sem öltöző a heti egy testnevelés órához : aznap elég melegítőben menni, aztán ízzadtan visszaülnek a padba tanulni. Nincsen sem úszás, sem korcsolya vagy más extra, hanem egy teremben játszanak (rácsos ablakokkal), vagy néha elbattyognak az 500 méterre találtható falusi fedett sportpályára focizni vagy kosarazni.
Az elementare nálunk reggel 8,45kor kezdődött és 13,10kor a gyerekek kirohantak az iskolából, ma már ők is 8kor kezdenek. Menza vagy napközi nincsen nálunk- maradnak a nagyszülők, rokonok nagyon ritkán a baby sitter. Hogy emellett hogyan lehet dolgozi? Az senkit sem érdekel. Itt minden iskolában van tanítás szombaton is. Jó, mi egy 800 fős faluban lakunk de a szomszédos kisebb/nagyobb városokban is hasonló a helyzet, tízből egyetlen olyan iskolát tudok csak ahol du4ig maradnak. Nincsen reggeli ügyelet, az ajtót 5 perccel előbb nyitják ki és pontosan 8kor be is zárják, aki nem ért eddig be az már nem zavarhatja a többieket. Persze becsöngethesz és kinyitják, ilyenkor a szülőnek alá kell írnia a nagy könyvet hogy elkésett a gyereke. Az 5 tanóra között nincsenek szünetek, csak a középső tízórai szünet 10,30kor, persze nekünk kell csomagolni valamit amit megesznek. Ilyenkor sem nagyon mennek ki az udvarra csak ha tuti idő vna nehogy sárosak legyenek.
Az órarendet általában egy-másfél hónappal az iskolakezdés után kaptuk meg és olyan bődületes 'hibákkal' hogy pl 5 óra matek egy napon aztán semmi egész héten... Az iskola annyira szervezetlen a magyarhoz képest hogy én nem tudom megszokni. Az infokat továbbra is az anyukák terjesztik egymás között a gyerekekre várva vagy a tanárnénik papirfecniket tesznek be a gyerek köppenyzsebébe hogy vigye haza, mutassa meg a anyukának. Apropó van köppeny - szerintem ez az egyetlen pozitivuma az itteni elementare iskoláknak. Volt 3 évig egy mi tanárbácsink aki egyedien csinált mindent sajnos rossz értelemben. Nem osztályozott, alig adott házi feladatot és nem írtak szinte semmit a füzetekbe napközben sem. Eleve csak olasz és matek füzetük volt meg persze vallás és angol de nem volt füzetük történelemből, földrajzból, tudományokból. Persze ez nem egy normális eset de sajnos hiába reklamáltam én és még egy másik anyuka, azt mondták, hogy mindenki úgy csinlja ahogy akarja. Aztán utána másfél év volt mire ezt a 3at megtanították nekik...
A nyári szünet június első hétvégéjén kezdődik és szept 15éig tart tehát több mint 3 teljes hónap. Na és ilyenkor megint csak a nagyszülőkre meg a szomszéd nénire maradnak a gyerekek. Nyári tábor juniusban esetleg juliusban van a szomszéd kis városban akár egész nap is de csak a helyi gyerekeknek, tehát mi oda nem mehetünk. Az én kisfiam egy a kapucinosok által szervezett csak délutáni napközibe járt több hétig, mert oda bevesznek nem-helyieket is. Ez du 3tól este 9ig tartott, csak 50 euroba került egy hétre és együtt főztek és ettek a pappal és a tinédzser animátorokkal. Olyan nyári táborok mint nálunk nem nagyon vannak - én körbenéztem elég alaposan tavaly és egy kivétellel heti 350 euro alatt nem volt semmi.
Na és akkor 10 évesen 2014ben elkezdtük a scuola media-t, amiben minden tárgyat más tanít - bár itt nincsenek szaktanárok mert mindenki taníthat mindent (ez egy külön story). Korábban kell most iskolába mennünk mert már 8,05kor kaput nyitnak és 8,10 zárják és ugyanúgy 13,10kor végeznek. Nálunk szerencsére itt már egészen jó tanárok vannak akik követelnek is de mivel 3 évet előtte láblógatással töltöttek így az első év (mint a magyar 6.osztály) azzal telt hogy megpróbálták leadni a kihagyott anyagot. Aztán 2-ban kezdték a felsős tananyagot és a 3-ban rohannak hogy be tudják fejezni. Mivel az osztály két sőt eleinte 3 részre szakadt kénytelenek voltak 14-15 gyerek esetén is 3 csoportban tanítani 2 éven keresztül, hogy felzérkóztassák a lassabbakat is. Az osztályban van a 3-4 'okos' ha lehet így nevezni őket, akik az átlagos szint felett vannak, ők 3-ban már a gimis szintet csinálják pl matekból. Míg vannak azok akiknek lassabban fog az agyuk és van akikkel komoly problémák vannak és simán megbuknának de átrugják őket minden év végén. Ez egyedi eset (remélem), csak azért írtam le mert nálunk ez volt.
vizsga- ugyanis a scuola media végén 14 évesen egy amolyan kisérettrégi van . Ez azt jelenti hogy egy komolyabb 'szakdolgozat ' szerűt kell írniuk az utolsó évben a tanárjuk segítségével. Ez egy legalább 80 slide-os power point formátumban beadandó anyag amihez egy kiválasztott témát jérnak körbe minden tantárgyből. Az én fiacskám a hidegháborut választotta és így németből a berlini falról írt, földrazjból Kubát választotta...logikusan a történelem, irodalom és miden tantárgyból ehhez kellett kapcsolódni.
Érdekes hogy egész suliban nem nagyon kellett verseket tanulniuk vagyis kívülről, szó szerint megtanulni szöveget, kivéve az elsős-másodikas tanárnénit aki rendszeresen adott fel ilyet is. Minden évben van egy kötelező olvasmány amit eleinte órán olvastak- tiszta időpazarlás de ez van. A dolgozatokhoz sokszor lehet használni egy 'puskát' ami nem más mint egy rövid vázlat amit nálunk félidőben elővehetnek. Ha rosszul sikerül miindenkinek a dolgozat akkor logikusan nem értették meg a dolgot vagy nem tanították meg rendesen ezért egy pár nap múlva újrairattják velük. Mondom hogy nincsen stressz
Na és a sztrájkok... ugye az olaszoknál erős a szakszervezet(ek) ezért gyakran van sciopero. Ilyenkor beírják az üzenőbe előre hogy azon a napon várhatóan nem jár az iskolabusz és reggel személyesen kell meggyőződnünk róla hogy a tanáraink közül ki az aki tanít és ki az aki sztrájkol. Előre nem kell megmondaniuk cska ott reggel döl el. Ez szuper mikor rohannál a munkába és kiderül hogy gyereknek nincsen iskola, viheted a nagyihoz vagy még kacifántosabb is lehet ha azt mondják hogy az első 2 óra elmarad, aztán megtartják, szóval gyere vissza 10,30ra.
Ami nagyon rossz az a tanárok cseréje. Kivéve pár stabil 'egyedet' nagyon sokszor cserélődnek a tanárok - nem csak egyik évről a másikra hanem év közben is. Nekünk pl volt hogy egy évben 4 angoltanárunk volt, ebből a legrövidebb ideig egy terhes nő aki talán 3 hetet maradt. Apropó nyelvek, nálunk az angol után már németet is tanulnak az első media óta vagyis az utolsó 3 évben. Angolból most heti 3, németből 2 órájuk van. A németet egy indiai nő tanítja éppen idén aki olaszul sem tud (meg németül sem a fiam szerint aki a legjobb ebben). Mondjuk ezt selytettem miután az olaszok hírhedten kevesen és rosszul beszélnek angolul.
superiore - a középiskola 5 éves, kezdik 13/14 évesen. A szakmunkások persze csak 3 vagy 4 évet jelentenek, de itt is 16 éves korig kötelező tanulni tehát van aki csak az első 2 évet csinálja aztán kilép. Az én fiacskám a liceo scentifico-t választotta ami a gimnázium és van liceo classico is, bár mindegyikben van latin tanítás is, de a classicoban tanulnak ógörögöt is. Most ehhez hozzá tudnám tenni hogy ez mennyire hasznos a mai világban de hagyjuk. Ezekből mehetnek a különbozó egyetemkre, főiskolákra majd tovább érettségi után amit diplomának neveznek ( mint nálunk az egyetem végi vizsgát). Ez az iskola is 8-13 óra között volt, ugyanúgy szombaton is volt tanítás mint eddig. Egy 30ezres városban járt ide, ahol egy külön bekerített területen voltak az épületek ahova minden diák járt, legyen az szakmunkás vagy gimnázium. Itt is nagy volt a tanárok cseréje, mire megszokták az újat már lecserélték. Az angoltanítás nem volt igazán hatékony, néhe kemény dolgozat aztán hónapokig szinte semmi de ez a tanárokon műúlik.
érettségi (olaszul diploma). Az utolsó vagyis 5. évben nincsen érettségi szünet hanem ugyanúgy befejezik a tanítást június 8/9 körül és utána héten van az írásbeli része- egyik nap az olasz (irodalom) a másikon a matek. A következő héten meg a szóbali ami egyszerre 6/7 tanár előtti vizsga, mindenki kérdez valamit, a matekos előveszi az írásbelit és együtt átnézik vagy tesz fel kérdést pluszban. Mindeg van egy külsős tanár/professzor is közöttük akit nem ismernek a diákok.Nincsen olyan hogy emelt szintű vizsga vagy 'felvételi' mert az egyetemeken mindenhol más a követelmény tehát teljesen elválik a dolog.
főiskola/egyetem. Az én fiam épjtész szeretne lenni és kinézte hogy a milánoi Politecnico a legjobb az országban és elhatározta hogy oda akar menni. Ezen kb 30 ezer diák tanul, csak az építész szakon elsőben 1700 diák van. Aki be akar kerülni annak meg kell vennie egy könyvet amiben az építészethez fontos matematikai és egyéb alapok vannak, ezt meg kell tanulni és egy adott napon vagyis a felvételin egy kérdőívet kitölteni online vagy személyesen. A könyvhöz adnak egy kérdőíves munkafüzetet is meg online is lehet próbálkozni. A fiacskám 68. helyre került ez alapján tehát simán felvették. Az érettségi eredményét csak be kellett írni de nem kaptak rá pontot, nem számított bele.
Ezekben az iskolákban is van tandíj ami nálunk 3800 euro egy évre, a privát iskolában (Bocconi) ugyanezen a szakon most 14 ezer euro ugyanez. Aztán ehhez jön az albérlet és étkezés amihez lehet kérni támogatást (ösztöndíjat)-ez elsőben csak a szülők vagysoni helyzetétől függ. Az úgynevezett ISEE kell amiben az éves jövedelem mellett a lakás, autó és banki betétek is szerepelnek. Ez alapján van a fejenként 0-15 ezres alsó szint amivel kolégiumi ágyat, menzájegyet is lehetne kapni kb 7500 euros értékben de erre csak a nagyon hátrányos helyzetűeknek van esélye pl 5 gyerekes család ahol anyuka nem dolgozik. A többiek is kapnak hozzájárulást a lakhatáshoz és a fiam kapott menzajegyeket ami naponta 7 euro, egy kártyára feltöltve amit csak az adott napon használhat fel ( ha nem eszik aznap akkor elveszik, nem használhatja fel máskor). Az albérlet egy külön regényt érne meg, maradjunk annyiban hogy most egy szobát bérelünk neki egy 3 szobás lakásban , most 4en vannak 1 konyha 2 fürdő és 15 perc gyalog a suli. A lakás teljesen új, légkondi, új bútorok, erkély.... minden szuper de ez havi 650 euro plusz villanyfogyasztás és ismerősön keresztül tudtunk megcsípni.
folyt köv.