Egy rusztikus toszkán apartman 4 hálószobával 8/9 főre saját medencével, kerttel Pisához és a tengerhez is közel.
heti árak 8/9 főre 1.000- 2.000 euro között
2024ben foglalt máj 29-szept. 14
Toszkána észak-nyugati részén vagyunk, Pisa városától délre ahol már a lankás, tipikus toszkán táj fogadja az utazót, kis falvakkal, búzamezőkkel, ciprussorokkal. Kedvencem Lucca és a halpiacról híres Livorno és csak fél óra ide, elérhető Carrara és aki a Cinque terrére is el akar ugrani innen van a legközelebb. Pontedera is közel van a Vespa gyárral, a pisai reptér és a tengerpart is, erről a részről bővebben írtam a toszkán bemutató menüben, klikk ide.
A ház egyik előnye az hogy nem egy dombtetőn van elszigetelten hanem egy falu határában így be lehet sétálni egy kávéra reggel ahogy este egy pohár borra. A tulajdonos egy idősebb olasz pár akik nagyon aranyosak és régóta fogadnak vendégeket a házukban. A nagy sárga ház földszintjén laknak de hátulról van a bejáratuk egy saját kert részből és szinte láthatatlanok amikor vendégek vannak a házban. Az emeletet adják ki, melynek előlről a kertből van bejárata és belső lépcsője és valójban 2 lakrészt nyitottak össze. Az első ajtón egy folyosóra jutunk ahonnan balra nyílik a nappali szoba, a 2 hálószoba 2-2 főre és a végén a fürdőszoba amiben a zuhanykabin mellett egy mosógép is van. A lépcső tetején a második ajtó vezet a nagy konyhába amiben egy étkezőasztal is van, a konyhában hűtő és mosogatógép is van egyébként. Innen nyílik az egyik majd ebből a második hálószoba 2-2 főre. Ehhez a lakrészhez is tartozik egy zuhanykabinos fürdőszoba. A két lakrészt csak egyben adják ki de ideális két családnak vagy egy nagyobb baráti társaságnak.
A 4 hálószobából egyben van franciaágy, a másik 3ban egyszemélyes ágyak de az egyikben 3 is elfért. Ahogy látjátok a fotókon a berendezés rusztikus toszkán stílusú, régi faágy és szekrény, fagerendás plafon és spalettás ablakok- a fürdők viszont modernek és az ablakokon van szunyogháló (de nincsen légkondi). A kertben van hely az autóknak a kapun belül, oldalt nagyobb füves rész ahol a gyerekek szaladgálhatnak, egy medence és pingpongasztal is van a kerti asztal mellett ahol este lehet kint is enni. Szemben egy lovarda van ahova át lehet menni lovagolni is. A kertet különös gonddal tartják rendben, mindig le van nyírva szépen a fű és gondozott virágok vártak itt. Látszik hogy a Emilio és felesége rendszeresen gondoskodik a tisztaságról és rendről.
2024es újdonság - készen van az elektromos autókhoz a töltő és a két középső szobában a légkondi amit be lehet kapcsolni de egy minimális díjat kérnek érte az áramfogyasztásért.
A faluban van posta, gyógyszertár, bank, kávézó, circolo (kávézo/kocsma) és kisbolt, cukrászda fagyival, két étterem, egy pizzás, egy sörfőzde meg persze iskola, focipálya és városháza.
egyéb : a medence átmérője 6 méter, mélysége 1,2 méter. A falu 10perc gyalog. A szemben lévő dombon egy nagy lovarda van. Autó nélkül nem érdemes ide foglalni. Kötelező a szombati érkezés és hetes turnus.
2024es heti házárak 8 főre
2024ben foglalt máj 29- jun1, jun 8-18, jul. 6-szept. 14
- június 8ig és szept 14től 1.100 euro ( napi 180 euro)
- junius 8 - július 5ig és aug 24-szept 13ig 1.600 euro
- július 6 - augusztus 23ig 2.000 euro
Az ár egy hétre értendő szombati érkezéssel és elutazással 4 hálószobával 8 főre. Benne van a medence és kerthasználat, a parkolás a kertben, végső takarítás, az ágyneműhuzatok és törölközők több méretben belső használatra heti cserével. Szeptember 10től nem kötelező a hetes turnus, minimum 4 éjre foglalható. Plusz egy fő heti 60 euros áron adható hozzá az egyik szobában 3 főre van ágy. Nem kell külön fizetni a takarításért de kérik hogy a konyhát mindenki tisztán hagyja elutazáskor!
Foglalás/ lemondás: a foglaláshoz csak 20% előleget kérnek amit banki utalással lehet nekik eljuttatni. A többit helyben elég fizetni érkezéskor kp-ben. Aki lemondja foglalását 3 héttel érkezés előtt az elveszíti az előleget amennyiben nem talál maga helyett valakit akinek átadhatná.
homokos tengerpart 25perc, Pisa fél óra, Livorno fél óra, Firenze 75km,